Ugrás a tartalomra

Szombaton 22 órától kérik a védettségi igazolásokat Szerbiában

2021.10.20
13:02
2021.10.20
16:08
Forrás
Pannon RTV
Enélkül senki sem léphet a vendéglátóipari egységek, klubok, éjszakai szórakozóhelyek zárt terébe este 10 után - nyilatkozta a válságstáb ülését követően Ana Brnabić.

Az igazolás mellett fel kell mutatni egy másik hivatalos, érvényes személyazonosságot igazoló okmányt is. Enélkül senki sem léphet a vendéglátóipari egységek, klubok, éjszakai szórakozóhelyek zárt terébe este 10 után - nyilatkozta a válságstáb ülését követően Ana Brnabić. A szerb miniszterelnök elmondta, az említett időpont után csak az mehet be az említett létesítmények zárt terébe, aki rendelkezik ilyen dokumentummal. A második és a harmadik dózis felvételéről szóló igazolás is érvényes, de a második esetében csak akkor fogadják el, ha 7 hónapnál nem régebbi az irat. Emellett este 10 után az is beléphet, aki 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel rendelkezik, vagy 48 óránál nem régebbi antigén tesztet mutat fel. Este 10 előtt nem kérik az igazolásokat, tehát addig az időpontig bárki bemehet a vendéglátóipari egységekbe és a szórakozóhelyekre is. Az Európai Unió és a szomszédos országok által kiadott érvényes igazolásokat is elfogadják. A miniszterelnök elmondta, hogy még mindig az oltakozás a legfontosabb.

Ana Brnabić, kormányfő, Szerbia: „Szóval a szerb kormány a holnapi rendes ülésén elfogadja azon intézkedések kibővítését, amelyek a koronavírus fertőzés visszaszorítására vonatkoznak. Ez gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy a jogi személyek vagy a vállalkozók, illetve az események szervezői - akik a rendelet 13. cikkelyében foglalt szolgáltatást nyújtanak - kötelezően leellenőrizzék a covid-igazolvánnyal rendelkezők személyazonosságát. Megvizsgálva a fényképpel ellátott személyazonosítójukat. A felügyelőségek felkészültek.”

védettségi igazolás
Szerbia
Covid
COVID-19

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.