Ugrás a tartalomra

Április 3-án lesznek a választások

2021.10.23
16:16
2021.10.23
16:58
Forrás
Szerbiai RTV
2022. április 3-án lesznek a köztársasági elnöki, a köztársasági parlamenti és a belgrádi önkormányzati választások - erősítették meg a köztársasági parlamentben is, ahol a pártok közti párbeszéd újabb fordulóját tartották.

Április 3-án lesznek a szerbiai államfő-, köztársasági parlamenti és belgrádi önkormányzati választások – erősítette meg Ivica Dačić, a szerb köztársasági képviselőház elnöke a mai pártközi megbeszélés után, amit ezúttal külföldi megfigyelők nélkül tartottak a kormányzó és az ellenzéki pártok vezetői. A választási feltételek javításáról szóló vita végén elvi megállapodás született, amelyről a végleges dokumentumot várhatóan a jövő héten írják alá a pártok képviselői.

Ivica Dačić az ülést követően elmondta, a találkozón elhangzott további javaslatok is bekerülnek ebbe a dokumentumba, amelyeket Aleksandar Vučić államfő is elfogadott. A megállapodás érinti a választási jogszabályokat, a választási folyamatot, továbbá foglalkozik az aláírásgyűjtő jegyzék leadásával, a választói névjegyzék és a szavazás folyamatának ellenőrzésével, továbbá kitér a médiával kapcsolatos kérdésekre és a kampányok finanszírozására is.

Ivica Dačić, a szerb köztársasági parlament elnöke: „Abból, amit hallhattam a megbeszélésen jelenlevő ellenzéki pártok mindegyikétől, és jelen voltak a Dveri Mozgalom, az Elég Volt Mozgalom, a Szerbiai Demokrata Párt, a Szerb Radikális Párt, az Egészséges Szerbia és azt hiszem, a Fogadalomtevők Szerb Pártja képviselői is, tehát mindannyian jelen voltak, és azt mondták, hogy elégedettek ezzel a dokumentummal, és hogy belekerültek bizonyos dolgok, amiket fontosnak tartottak, és hogy jövő héten itt nyilvánosan, tehát nincs semmi titok, nyilvánosan mindezt aláírjuk.”

A Dveri Mozgalom elnöke, Boško Obradović leszögezte, akkor írják alá a dokumentumot, ha látják majd annak végleges változatát.

A belgrádi választást február 15-én, míg az államfőválasztást március 3-án írják majd ki. Így teremtődnek meg a jogi feltételek, hogy április harmadikán az urnák elé járulhassanak a polgárok.

A pártok közti párbeszéd újabb fordulóján a szerb államfő, Aleksandar Vučić is részt vett. A megbeszélés fő témája a választási feltételek javítása volt. A dialógus ezúttal EU-s közvetítők nélkül zajlott. A mai munkamegbeszéléstől azt várják a felek, hogy egységes álláspontra jutnak a jövő évi választásokkal kapcsolatos feltételekről. Ivica Dačić, a köztársasági parlament elnöke újságíróknak elmondta, egy mindenki számára kedvező dokumentum aláírása a cél.

választások
Szerbia

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.