Ugrás a tartalomra

A szeptemberben megindult hullám most kezd csúcsosodni

2021.11.06
13:47
2021.11.06
18:05
Forrás
Pannon RTV
Sok a koronavírus fertőzött Vajdaságban. A magyarkanizsai Egészségházban napi szinten mintegy 60 embert látnak el. Az elmúlt 14 nap adatai alapján több 300 covidost tartanak számon a Tisza-menti községben.

Hétvégén is folyik az immunizáció Magyarkanizsa községben. Szombaton is többen felvették az általuk választott védőoltás valamelyikét. Kadvány Lívia ottjártunkkor az első adag Pfizer vakcinát vette fel.

„Gyűjtöttem a tapasztalatokat, hogy igazából melyik védőoltás a legjobb, valamint a családom is fontos, ők is mondták, illetve van egy idős anyukám és hát emberek között dolgozom.”

Bús Márta férjével érkezett az oltópontra. Már felvették a kínai Shinofarm mind két dózisát. Fel szeretnék venni a harmadik védőoltást, előtte viszont konzultáltak a szakemberrel.

„Tegnap kaptunk egy üzenetet, hogy a harmadik is aktuális, és eljöttünk információt kérni, hogy valójában mehet-e Pfizer, és hogy lehetnek-e valamilyen következményei. A doktornő azt mondta, hogy semmi következménye nem lehet és nyugodtan fel lehet venni a harmadik oltást.”

A szeptemberben megindult hullám most kezd csúcsosodni, amit jól bizonyít az is, hogy napi szinten országszerte 6-7 ezer ember fertőződik meg koronavírussal - nyilatkozta Gyólay Karolina, a magyarkanizsai Egészségház igazgatója. Kiemelte, fontos, hogy az első tünetek megjelenésénél azonnal kérjünk orvosi segítségét. A várakozás tovább ront az egészségügyi állapoton, ami a nehezebb és hosszan tartó gyógyuláshoz vezethet.

„Sajnos sokan elhaláloznak ennél a hullámnál, nagyon agresszív és nagyon gyorsan kialakul a súlyos kórkép. Ezért is figyelmeztetjük a polgárokat, hogy minél hamarabb jöjjenek el, mert nagy meglepetésre 4-5 nap alatt kétoldali tüdőgyulladás tud kialakulni a páciensnél.”

A jelen helyzetet nehezíti az is, hogy az egyszerű megfázás keveredik a koronavírussal, így az alaptünetek mellé társult a torokfájás, az orrfolyás, különféle kiütések a testen, valamint hidegrázás is.

koronavírus
Vajdaság
hullám
Gyólay Karolina
oltás
vakcina
Magyarkanizsa

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.