Ugrás a tartalomra

Fiatalkorúakat vertek meg a buszon, senki se reagált

2021.11.08
19:45
2021.11.08
20:03
Forrás
Szerbiai RTV, Közlemény
Az eset kapcsán letartóztattak egy 19 éves férfit Belgrádban.

Azzal gyanúsítják, hogy egy belgrádi városi buszjáraton egy 13 éves fiúval együtt rátámadt egy fiatalkorúra, elvett tőle egy kisebb mennyiségű pénzt, egy másik gyerektől pedig azt követelte, hogy átadjon neki bizonyos személyes holmikat. Az incidens áldozatai kisebb testi sérüléseket szenvedtek, az utasok közül senki sem reagált a helyzetre - közölte a Belügyminisztérium. A felnőtt gyanúsítottat 48 órás előzetes letartóztatásba helyzeték, bűnvádi feljelentést tesznek ellene, míg a kiskorú ügyét az illetékes szociális intézmény veszi át. Az eset kapcsán Aleksandar Vulin miniszter azt mondta, bármilyen bűncselekményről is legyen szó, nem tesznek különbséget, ugyanolyan hatékonyan göngyölítenek fel minden ügyet. Az eset november 6-án történt.

támadás
busz
Belgrád
Belügyminisztérium
fiatalkorú

Most

17:17, Frissítve: 17:31

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.