Ugrás a tartalomra

Csúsznak a temetések, rövidülnek a szertartások a túlterheltség miatt

2021.12.02
10:33
2021.12.02
17:11
Forrás
Pannon RTV
A koronavírus-járvány miatt az elmúlt hónapokban országszerte emelkedett az elhalálozók száma. Ez nagyban érintette a temetkezési vállalkozókat is, a megszokottnál ugyanis jóval több munkájuk akadt.

A nagyvárosokban átszervezésekre volt szükség, hogy le tudják bonyolítani a temetéseket, de még így is megtörtént ,hogy valakiknek egy hetet is várniuk kellett, mire el tudták temetni szerettüket.

Belgrád egyes városrészeiben az elmúlt hónapokban megháromszorozódott a temetések száma. Emiatt egyebek között a búcsúztatók idejét is le kellett rövidíteni.

Októberben és novemberben a belgrádi temetőkben volt hogy 5, vagy 7 napot is várni kellett egy temetésre. A szertartásokat pedig 15 percesre csökkentették.

Megtörtént olyan is, hogy 10 napnak kellett elmúlnia, mire valaki eltemethette a szerettét. A belgrádi temetkezési közvállalat 10 fővárosi temetőről visel gondot.

Marina Račić, a belgrádi temetkezési közvállalat munkatársa: „Ha összevetjük az adatokat, azt lehet elmondani, hogy 2021 októberében 1973 temetésre került sor, míg tavaly októberben, illetve 2019 októberében is mintegy 1100 körül alakult ez a szám. A novemberi adatok enyhe javulást mutatnak. Idén novemberben 1778 temetés volt, míg tavaly novemberben 1400 körül, 2019 novemberében pedig 1000 körül alakult ez a szám.”

A koronavírus-fertőzöttek elhalálozása kétségkívül hozzájárult a temetések felgyülemléséhez. A temetők véges kapacitásokkal működnek, a munkások idejét be kell osztani. A legfontosabb odafigyelni arra, hogy az elhunytak méltósággal legyenek eltemetve - mondta Marina Račić.

„Az elhunytak számának megugrása a tavalyi évben is a járványhullámok csúcsaihoz volt köthető. Idén is és a tavalyi évben is ezekben az időszakokban be kellett vezetnünk a vasárnapi temetkezéseket. Idén október és november folyamán is mindennap voltak temetések, tehát vasárnapokon, sőt állami ünnepnapokon is.”

Szabadkán is hasonló volt a helyzet az elmúlt hónapokban. Az elhunytak száma szintén megugrott, volt, hogy egy nap alatt 20 temetést kellett lebonyolítani. A temetésekre 1-2 napot kellett várni.

Vesna Prćić, a szabadkai Pogrebno Temetkezési Közvállalat igazgatója: „Most egy csendesebb időszakban vagyunk, így mondanám. Legtöbb 10 temetésünk van napi szinten. Téli időrenddel dolgozunk, a legutolsó temetésre 15 órakor kerül sor. Ez is részben korlátozza a szervezési folyamatokat. De, mint mondom, jelenleg elcsendesedett a helyzet, az elhalálozások száma átlagosnak, normálisnak mondható, és a temetések megszervezése is a megszokott körülmények között zajlik.”

Az általános temetkezési költségek sem Belgrádban, sem pedig Szabadkán nem emelkedtek. A koronavírus-fertőzés miatt elhunytak temetését a fémkoporsó drágítja. Egy temetés lebonyolításának költségei átlagosan 1000 és 1500 euró között mozognak.

temetés
járvány
elhalálozás
temetkezési vállalkozók
Belgrád
Szabadka

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.