Ugrás a tartalomra

A Nyitott Balkán jövőjéről tárgyalnak Tiranában

2021.12.21
10:32
2021.12.21
10:47
Forrás
Pannon RTV
Aleksandar Vučić szerb elnök, Edi Rama albán és Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnökkel a Nyitott Balkán kezdeményezésről tárgyal Albániában.

Azok a három- és kétoldalú szerződések, amelyek Albánia, Észak-Macedónia és Szerbia között köttetnek tulajdonképpen azt eredményezik, hogy Európa ezen részén megszűnnének a határok, amit korábban senki sem tudott volna elképzelni - erről beszélt a szerb köztévének Aleksandar Vučić szerb elnök, aki kétnapos albániai látogatáson tartózkodik. Itt Edi Rama albán, és Zoran Zaev észak-macedón kormányfőkkel hat különböző egyezményt írnak alá a Nyitott Balkán kezdeményezésen belül.

Aleksandar Vučić érkezését tüntetések előzték meg Tiranában, ezért Edi Rama a hétfő esti találkozó helyszínét Elbasanba helyezte át.  A szerb elnök utalva a tegnapi tiranai tüntetésekre azt mondta, tudja, hogy sokakat a zászlóégetés érdekel, de a jövőbe kell tekinteni, és meg kell érteni azt, hogy az albánok is felháborodtak azon, amikor Edi Rama belgrádi látogatásakor albán zászlót égettek egyesek. Elfogadhatatlan a zászlóégetés, ugyanakkor az albán hatóságok jól reagáltak - tette hozzá Vučić. A Nyitott Balkán kezdeményezés célja egyébként, hogy 2023 januárjától eltöröljék a három ország közötti határokat, amely a személyek, az áruk és a tőke szabad mozgását jelentené.

Aleksandar Vučić

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.