Ugrás a tartalomra

Népszavazás Szerbiában

2022.01.16
06:49
Forrás
Pannon RTV
A népszavazáson mindössze egyetlen kérdésre kell igennel vagy nemmel válaszolniuk a polgároknak. Ez pedig a következő: támogatja-e a Szerb Köztársaság alkotmányának megváltoztatásáról szóló törvény megerősítését?

A szakértők szerint alkotmánymódosításra szükség van, az ugyanis fontos Szerbia európai integrációjához. 7 és 20 óra között összesen 6 millió 510 ezer 233 választópolgár adhatja le szavazatát. A Köztársasági Választási Bizottságnak az urnazárást követően 96 órája van arra, hogy kihirdesse a referendum végleges eredményét. A szavazóhelyre magunkkal kell vinni a szavazócédulát. Amennyiben ez nincs meg, de tudjuk, hol kell voksolnunk, akkor enélkül is részt tudunk venni a szavazáson. A személyi igazolvány vagy pedig az útlevél azonban kötelező, hogy igazolni tudjuk magunkat. A szavazólapon a kérdés és a válaszok szerbül, illetve azokon a további nyelveken szerepelnek, amelyek hivatalos használatban vannak az adott községben. A szavazóhelyeken továbbá kötelező a maszkviselés.

Ladóczki Gyula, a Köztársasági Választási Bizottság tagja: „Nehéz megjósolni, hogy mikor várhatók előzetes eredmények. Ez községenként változó. Attól is függ, hogy mekkora községről beszélünk, hogy gyorsan tudják-e majd a szavazatszedő bizottság tagjai és a helyi választási bizottságok a beérkezett eredményeket feldolgozni. Előzetes eredmények hétfőre biztos, hogy lesznek. Végeredményt pedig csütörtökön este nyolc óráig fog hirdetni a Köztársasági Választási Bizottság. A népszavazás nem kíván most az új törvény szerint minimális részvételi arányt, akkor tekinthető elfogadottnak ez a kérdés, amit feltettek, ha a népszavazáson résztvevő polgárok 50 százaléka plusz egy ember igennel válaszol.”

népszavazás
alkotmánymódosítás
Ladóczki Gyula

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.