Ugrás a tartalomra

„A szabadság megünneplése mindig nagyon fontos egy nemzet létében”

2022.03.13
15:23
2022.03.13
17:34
Forrás
Pannon RTV
Kúlán szentmisével, majd a katolikus és az evangélikus-református temetőben alkalmi műsorral és koszorúzással emlékeztek az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharcra és annak kúlai áldozataira vasárnap délelőtt.

A kúlai Szent György római katolikus templomban kezdődött a megemlékezés, Miocs József, a Paulinum rektora és Juhász György esperesplébános celebráltak szentmisét.

A katolikus temetőben a szabadságharcban elhunyt Sorok Sándor, Fogdt József, Zdráhal János és a többi ismeretlen vértanú emlékoszlopánál csendültek fel katonadalok és versek a Népkör Magyar Művelődési Központ és helyi diákok előadásában.

Turza Szabolcs, a VMSZ Ifjúsági Fórumának kúlai elnöke: „Meg kell mutatnunk, példát kell statuálnunk nekünk, a fiataloknak is. Például olyan fiatalok, akik esetleg vezető pozícióban vannak, példát kell, hogy mutassanak a többieknek, átvegyék ezt az egész történelmi eszmét, amit az őseink képviseltek.”

A szabadság megünneplése mindig nagyon fontos egy nemzet létében, az ősök tisztelete, a magyarság megmaradásának egyik alappillére - véli Valka Károly, a VMSZ tanácstagja.

Valka Károly, tanácstag, VMSZ: „Ha a kúlai magyarok nem állnak ki az ősök, a múlt mögött, abban az esetben az a nemzet eltűnik. A kúlai magyarság igyekszik összetartani úgy az egyházzal, az iskolával, kultúrotthonnal, hogy közösen és mindenki a saját maga módján megőrizze önazonosságát és megőrizze magyarságát, ezzel tisztelgünk a 48-as hősöknek.”

A megemlékezők Korbai Károly, a szabadságharc honvédtisztjének sírjánál is lerótták kegyeletüket az evangélikus-református temetőben.

Kúla
forradalom és szabadságharc
Valka Károly
VMSZ Ifjúsági Fórum

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.