Ugrás a tartalomra

Ülésezett a szerb Nemzetbiztonsági Tanács

2022.03.22
19:42
2022.03.23
11:23
Forrás
Szerbiai RTV
Az ukrajnai válságról és a Szerbiát érintő esetleges gazdasági nehézségekről is egyeztettek a Nemzetbiztonsági Tanács mai ülésén - erről beszélt sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić.

A szerb államfő kiemelte, hogy ezek mellett egy másik kérdés került igazán a középpontba. Ez a közelgő választások ügye volt. Priština ugyanis nem engedné, hogy április harmadikán Koszovóban is megszervezzék a szerbiai választást. Az albánok azt kérik, hogy az ott élő szerbek levélben szavazzanak. Illetve az államfő szavai szerint kényszerítik a szerbeket, hogy mondjanak le a koszovói hivatalokban betöltött tisztségeikről. Aleksandar Vučić az ott élő szerbek türelmét kérte, hogy mielőbb megoldást találhassanak a kialakult helyzetre. Kifejtette, azt reméli, hogy a nemzetközi közösség nem nézi tétlenül a történéseket és véleményt mond minderről: „Ez nem azt jelenti, hogy melyik politikus mekkora támogatottságot kapna, vagy mennyi szavazatot veszítene el, ha nem tudnának részt venni a voksoláson. Ez mindenkinek világos. Ez biztonsági kérdés, ez a szerbek politikai megmaradásának kérdése Koszovóban, illetve ezeknek az embereknek a megélhetési kérdése. Szeretném önöket értesíteni, hogy Besnik Bislimi és mások arról beszéltek, hogy nem igaz, hogy az albánok megakadályozzák a választások megszervezését Koszovóban. Mi mindent megtettünk, minden engedményt amiben megegyeztünk az Ötök és Brüsszel által felügyelt tárgyalásokon. Mi ezeket megtettük, viszont ők nem álltak rá. Tőlünk gyakorlatilag Koszovó függetlenségének elismerését kérték.”

Nemzetbiztonsági Tanács
Szerbia
ülés

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.