Ugrás a tartalomra

Évekig érezhetjük majd az orosz-ukrán konfliktus gazdasági hatását

2022.04.19
12:54
2022.04.19
16:52
Forrás
Pannon RTV
Becslések szerint az eurozónának mintegy 7,5 százalékos inflációval kell szembenéznie.

A béke egyelőre nagyon távolinak tűnik Ukrajnában, a politikusok és a közgazdászok abban azonban egyetértenek, hogy évekig érezzük majd a konfliktus gazdasági hatását.

Nem sikerült a nyugat akciója Oroszország ellen, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz néphez intézett beszédében.

Dmitrij Medvegyev, aki a kétezres években átmenetileg Oroszország elnöke is volt, most pedig az orosz nemzetbiztonsági tanács elnökhelyettese, arról beszélt, hogy a nyugat térdre kényszerítené az orosz gazdaságot, ebben az esetben viszont Európa is csődbe menne.

Putyin szerint mielőbb fel kell oldani az ellenük hozott szankciókat. „A korlátozások, amelyeket a nem baráti országok hoztak Oroszországgal szemben, hatással vannak a hazai üzleti lehetőségekre, bonyolították az importot és az exportot. Fel kell gyorsítani a megbízható gazdasági partnereinknek számító országok rubelre és a nemzeti valutáikra történő átállását.”

Mihajlo Crnobrnja egyetemi professzor a Szerbiai RTV-nek elmondta, az EU is negatív következményekre számíthat. Becslések szerint az eurozónának mintegy 7,5 százalékos inflációval kell szembenéznie. A németek attól tartanak, hogy az áremelkedés a tíz százalékot is elérheti, ami 1970 óta nem történt meg.

"A gázexportra vonatkozó szankciók legrosszabb hatását nem más, mint Németország szenvedi el. Mivel a gáztartalékaik negyven százalékát az orosz piactól kapták."

Oroszország egyébként már nyolc éve nyugati szankciók alatt van. Az ukrajnai zavargások, illetve a Krím-félsziget elcsatolása óta. Gazdasági szakértők az infláció felerősödésére figyelmeztetnek, illetve ami Oroszországot illeti, mintegy 200 ezer ember veszítheti el a munkáját azért, mert Moszkvából több nyugati cég is kivonult.

konfliktus
orosz-ukrán
gazdasági hatás
infláció

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.