Csökkenő fogyasztói árak? Javuló inflációs mutatók? Nyugdíjemelés, egyszeri támogatás a gyerekek után, közbéremelés - mozgalmas héten vagyunk túl a szerbiai gazdaságpolitikában.
A magyar emberekre nézve a háború aggasztó és veszélyes, a világháború veszélye „nem irodalmi túlzás” – jelentette ki a magyar miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Ana Brnabić szerb kormányfő és a Pfizer cég regionális igazgatója, Mohamed Hamam egyetértési nyilatkozatot írt alá a szerbiai biomedicina és biotechnológia fejlesztésében fennálló partnerség megerősítéseként, a BIO4 Campus építésével.
A Fogamzásgátlás Világnapján az Újvidéki Egészségház előadást tartott középiskolások számára, ahol a résztvevők megtanulhatták, hogyan éljenek felelősségteljes nemi életet és milyen módszerekkel védekezhetnek.
Számítástechnikai eszközök a városházán, aszfaltozott út - köztársasági delegáció látogatott ma Magyarkanizsára, és ezeket a minisztériumi támogatással megvalósuló fejlesztéseket tekintették meg.
A települési hulladék gyűjtésére és újrahasznosítására szolgáló eszközök kiosztásáról szóló szerződések aláírására került sor ma a szabadkai Városházán.
Elhalasztják szerbiai labdarúgó Szuperliga teljes fordulóját, miután a szerb kormány nemzeti gyásznapot hirdetett szeptember 27-re a koszovói történések miatt.
Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.