Ugrás a tartalomra

Élénkült a gyümölcsexport

2022.05.10
17:56
Forrás
Magyar Szó
Szerbia tavaly több mint 800 millió euró értékben szállított gyümölcsöt külföldre, ami az össz mezőgazdasági termékek kivitelének negyedét tette ki.

Az idei év első negyedében pedig 24 százalékos növekedést jegyzünk – nyilatkozta a Szerbiai RTV-nek Goran Đaković agrárelemző. Elmondta, a gyümölcsök ára is megfelelő volt, főleg a málnatermesztők lehettek elégedettek. A múlt évben ilyenkor 206 millió eurós bevételt valósítottak meg, az idén pedig már 256 millió eurót, ami 50 millió euróval több.

Változásra került sor az ukrajnai háború miatt, ezért most főleg Fehéroroszországba és Észtországba szállít Szerbia, de az áru már Oroszországba is eljut, ami fontos piac az ország számára, tette hozzá Đaković. Egyiptomba, Indiába, és Indonéziába is szállít gyümölcsöt Szerbia, leginkább almát.

gyümölcs
export
kivitel
Szerbia
alma

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.