Ugrás a tartalomra

Pásztor István: a VMSZ része lesz a végrehajtó hatalomnak

2022.05.17
15:59
2022.05.17
20:39
Forrás
Pannon RTV
A Vajdasági Magyar Szövetség Szerbiában a végrehajtó hatalomnak, a kormányzatnak is a része lesz, a tervek szerint államtitkári szinten, azokban a minisztériumokban, ahol most is jelen van, mondta Pásztor István a Közügyek felvételén.

A VMSZ elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnapi újraválasztása során elhangzott beszéde kapcsán két elemet emelt ki, az erőteljesen fejlődő egyetemleges magyar nemzet fontosságát, illetve Magyarország gazdasági-politikai szuverenitásának a megerősítését. Mert egy egységes, erős magyar nemzet a vajdasági magyarságot is tovább tudja vinni, mondta Pásztor. A vasútfejlesztés, és a vasúti határátlépés a leendő magyar és szerb kormány számára is a prioritások közé fog tartozni, véli a VMSZ elnöke. Pásztor István az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatos szerbiai álláspontról is beszélt.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Én azt gondolom, hogy mi nem lavírozunk, mi a saját érdekeinket próbáljuk érvényre juttatni. Mint ahogy minden másik állam a saját érdekeit próbálja érvényre juttatni. Mi ennek a háborúnak nem vagyunk okozói, s ennek a háborús konfliktusnak nem volna jó, ha mi elszenvedői lennénk. Ami pedig az összetett helyzetben kialakítandó pozíciót illeti, szerintem az, amit a szerb köztársasági elnök képvisel, az közel áll, egybeesik azzal, amit én személy szerint, illetve amit mi, vajdasági magyarok gondolunk.”

Vajdasági Magyar Szövetség
Pásztor István
Orbán Viktor
VMSZ

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.