Ugrás a tartalomra

Elrajtolt a 16. Nemzetközi Ultramaraton Palicson

2022.06.04
12:03
2022.06.04
15:56
Forrás
Pannon RTV
Délben elrajtolt a 16. Nemzetközi Ultramaraton Palicson. Öt kategóriában versenyzik több mint 50 sportoló: 6 órás, 12 órás és 24 órás, továbbá 50 és 10 kilométeres távokon. A díjátadót holnap tartják.

Horvátországból, Szlovéniából, Montenegróból, Bosznia-Hercegovinából, Csehországból, Svájcból, Magyarországról, Romániából, sőt az Amerikai Egyesült Államokbeli Chicagóból is érkeztek résztvevők.

Jánosi Elvira szervező hangsúlyozta, az időjárás nem a legkedvezőbb a párás idő miatt, de bíznak benne, hogy viharok nem szakítják majd félbe a futóversenyt.

„Holnap reggel hat órakor indul az utolsó futam, 12-kor van vége. Aki a 24 óráson indul, az országos bajnokságon indult, annak a kihirdetése itt lesz rögtön a helyszínen, de az igazi eredményhirdetés minden számban, minden résztvevő számára, az az Eko központban lesz holnap 13 órakor. Ebéd is lesz a futóknak és a kísérőiknek itt a Vigadó teraszán. Rögtön a verseny után. Most azért imádkozunk, hogy a fentiek is megsegítsenek bennünket: vihar ne legyen, még ha eső lesz is.”

Nemzetközi Ultramaraton
Palics
futóverseny
Jánosi Elvira

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.