Ugrás a tartalomra

„A VMSZ a parlamenti többség része kíván lenni, és országos szinten a végrehajtó hatalomnak is”

2022.06.21
13:15
2022.06.21
15:56
Forrás
Pannon RTV
Úgy kell a VMSZ-nek partnerségre törekednie, hogy erős a pozíciója, mert a vajdasági magyar közösség mögötte áll, hiába is próbálják gyengíteni - mondta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában.

A Vajdasági Magyar Szövetség mindig meg tudott újulni, folyamatosan alkalmazkodott a változásokhoz, ha kellett, csatákat is vívott, és közben mindvégig interakcióban maradt a vajdasági magyar közösséggel – ezeket emelte ki a párt elnöke annak kapcsán, hogy 28 éve alapították meg a VMSZ-t. Pásztor István szerint sok más országos párttal ellentétben megmaradt, megerősítette pozícióját a VMSZ.

Pásztor, aki 15 éve van a párt élén, elmondta, a Vajdasági Magyar Szövetség a választást követően a parlamenti többség része kíván lenni, és országos szinten a végrehajtó hatalomnak is. „Nem kívánunk minisztert állítani, viszont azokban a minisztériumokban, ahol most is jelen vagyunk, ez összesen hét minisztérium, ezekben szeretnénk megtartani azokat a pozíciókat, amiket államtitkári szinteken megszereztünk. Ezek azok a minisztériumok, amikről az a meggyőződésünk, hogy az érdekérvényesítés szempontjából, a vajdasági magyar embereknek az érdekeinek az érvényesítése szempontjából különösen fontosak.”

A szerb parlamenti választásnak egyelőre még nincs végeredménye, ezért a kormányalakítás elhúzódó folyamat lesz, nagy valószínűséggel rá fog menni a nyár – mondta Pásztor.
Partnerség anélkül, hogy szalámiznának bennünket, vagyis úgy, hogy ne csorbuljon a VMSZ érdekérvényesítő ereje – ezt tartja fontosnak Pásztor István a szerbiai politikában, de Magyarország viszonylatában is.

„Mi a nemzet részeként, azt szeretnénk, ha mi fogalmazhatnánk meg a prioritásainkat, ha mi fogalmazhatnánk meg az igényeinket, ha mi fogalmazhatnánk meg a programjainkat, és ehhez kérnénk támogatást olyan mértékben, amilyen mértékben ez lehetséges az anyaországtól. E mellé szeretnénk hozzárakni azokat a megvalósítási lehetőségeket, amiket itt a szerb állam kell, hogy biztosítson, mert mi itt vagyunk elsősorban adófizető polgárok.”

Pásztor hozzátette, az önállóságot meg szeretnék őrizni mind a szerbek, mind pedig a magyarországi magyarok viszonylatában. Nem akarnak egyik "központnak" sem kiszolgálói lenni - fogalmazott a VMSZ elnöke.

Pásztor István
Vajdasági Magyar Szövetség
VMSZ
Szabadkai Magyar Rádió

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.