Ugrás a tartalomra

Mától lehet jelentkezni a szerbiai üdülési utalványokra

2022.06.27
11:46
Forrás
Szerbiai RTV, Tanjug, Vajdaság Ma
A nyugdíjasok, az egyetemisták, a munkanélküliek és a 70 ezer dinárnál kevesebbet kereső személyek jelentkezhetnek a szerbiai üdülési utalványok igénybe vételére, amelyekből 200 ezer darabot bocsátanak ki.

Az utalvány összege ezúttal 15 ezer dinár. A támogatásra a kormány 3 milliárd dinárt fordít. Azok, akik az év elején ötezer dináros utalványt kaptak, most is igényelhetik, ugyanis jogosultak a 10 ezer dináros különbözetre. A szerb kormány mai ülésén elfogadta az utalványokról szóló rendeletet. A polgárok mellett a vendéglátósok jelentkezését is várják, a listán eddig több mint 2700 szállás szerepel. Az utalványokat október 31-ig lehet felhasználni, legalább öt éjszakát kell eltölteni egy helyen.

Szerbia
üdülési utalvány

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.