Ugrás a tartalomra

A magyar kormány várja a hivatalos javaslatot az Európai Bizottságtól a gázfelhasználás csökkentéséről

2022.07.21
10:47
2022.07.21
10:55
Forrás
MTI, Szerbiai RTV
Erről beszélt a magyar külgazdasági és külügyminiszter ma reggel az amerikai Fox News-nak adott interjújában.

Szijjártó Péter kifejtette: a magyar kormány a bizottságnak azt a felvetését, miszerint 15 százalékkal kellene csökkenteni az európai gázfelhasználást, nagyon komoly ügynek tartja. Írásos javaslatot várnak a bizottságtól, hogy a magyar kormány ki tudja alakítani a saját álláspontját.

Szijjártó az ukrajnai háború kapcsán azt mondta, mivel egy szomszédos államról van szó, ezért a háború minden perce biztonsági kockázatot jelent Magyarország számára fizikai és gazdasági, valamint energiaellátási értelemben is.

Az elképzelések szerint augusztustól a földgázfogyasztás 15 százalékos mérséklését javasolja majd az Európai Unió a tagországoknak, mivel attól tartanak, hogy Oroszország leállíthatja a földgázszállítmányokat.

Sajtóértesülések szerint egy olyan pontot is betennének, amivel kötelezővé tehetnék a 15 százalékos csökkentést arra az esetre, ha a helyzet romlana és az önkéntes fogyasztás-mérséklés nem válna be.

Az intézkedés bevezetéséhez a tagállamok jóváhagyására is szükség van, ezt az Európai Bizottság a jövő héten, az energiaügyi miniszterek rendkívüli ülésén kérheti ki.

A Bloomberg forrásai a lappal tudatták: több EU-s ország is ellenzi, hogy kötelező megszorításokat vezessenek be a földgázzal kapcsolatban.

Az új vészhelyzeti ellátási terv minden tagországra vonatkozna, és ha mindegyik uniós tagállam betartaná a 15 százalékos gázcsökkentési tervet, átvészelhetjük az előttünk álló telet, jelentette ki az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen.

gázfelhasználás
Európai Bizottság
magyar kormány
csökkentés
Szijjártó Péter

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.