Köszönet a magyar kormánynak az elmúlt 10 év támogatásaiért - mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Tusnádfürdőn, a nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen.
Oktatás, kultúra, sport - egyebek mellett az ezeken a területeken tevékenykedő szervezetek működését is évről évre támogatja Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága.
Az idei fűtési időszakban is ötmilliárd forintot biztosított a magyar kormány a szociális tűzifaprogramra, február 15-ig meg is érkezett a tüzelő a rászorulókhoz - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.
A soproni háromnapos kormányülés után Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt arról, hogy a kormányülésen megtárgyalták a tragikus törökországi földrengést.
Magyarországi támogatással korábban már lecserélték a tetőszerkezetet és a festményeket is restaurálták. A Magyar Nemzeti Tanács küldöttsége a munkálatok kezdetét tekintette meg.
A kormány megőrzi a költségvetés stabilitását, és tartja az alapfolyamatok szerinti 4,9%-os hiánycélt. November végéig az államháztartás központi alrendszere 3466,4 milliárd forintos hiánnyal zárt.
Mindezt annak érdekében teszik, hogy a szállodák és vendéglátóhelyek a téli szezonban, a magas energiaárak mellett is nyitva tarthassanak - ismertette a magyar kormány döntését Gulyás Gergely.
A Fogamzásgátlás Világnapján az Újvidéki Egészségház előadást tartott középiskolások számára, ahol a résztvevők megtanulhatták, hogyan éljenek felelősségteljes nemi életet és milyen módszerekkel védekezhetnek.
Ana Brnabić szerb kormányfő és a Pfizer cég regionális igazgatója, Mohamed Hamam egyetértési nyilatkozatot írt alá a szerbiai biomedicina és biotechnológia fejlesztésében fennálló partnerség megerősítéseként, a BIO4 Campus építésével.
Számítástechnikai eszközök a városházán, aszfaltozott út - köztársasági delegáció látogatott ma Magyarkanizsára, és ezeket a minisztériumi támogatással megvalósuló fejlesztéseket tekintették meg.
A települési hulladék gyűjtésére és újrahasznosítására szolgáló eszközök kiosztásáról szóló szerződések aláírására került sor ma a szabadkai Városházán.
Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.