Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Köszönet a magyar kormánynak az elmúlt 10 év támogatásaiért

2023.07.21
11:01
2023.07.21
13:12
Forrás
Pannon RTV
Köszönet a magyar kormánynak az elmúlt 10 év támogatásaiért - mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Tusnádfürdőn, a nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen.

Köszönet a magyar kormánynak az elmúlt 10 év támogatásaiért, a nemzetpolitikai támogatások azért is létezhetnek, mert a határon túli magyar közösségek megőrizték az önszerveződési képességüket. Tanulság az elmúlt 10 évből: az erre való készség - mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Tusnádfürdőn, a nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen. Leszögezte: ezt nem veszélyeztetheti senki. Szavai szerint Vajdaságban a magyar kormány támogatásának köszönhetően megmaradt az intézményrendszer stabilitása, a fejlesztések továbbvitelének a lehetősége is biztosított. Lehet számítani a szerbiai forrásokra is, ez pedig az érdekképviseletnek köszönhető, továbbá a két ország közötti együttműködésnek is - hangoztatta.

A mostani szerb-magyar viszony korábban elképzelhetetlen lett volna, ez pedig a stratégiai együttműködésben is megtestesül, ami nem csupán jószomszédi viszonyt feltételez, hanem ez egy annál is magasabb szintű együttműködés. Ezt legutóbb Palicson a két fél a legmagasabb szinten látta el kézjegyével. Pásztor szerint sikeres választás zajlott le az elmúlt időszakban, felállt az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács, megújult lendülettel, energiával végzik a munkát. Az elkövetkező hónapok a stratégiai tervezésről szólnak majd, az oktatás, a nyelvhasználat és a művelődési szféra területén - hangsúlyozta a VMSZ elnöke. A következő év választási év lesz Szerbiában, és európai parlamenti választás is lesz. Szerbiában általános választás lesz, tartományi, parlamenti és önkormányzati szinten. A VMSZ célja, hogy ezeken a lehető legjobb eredményt érje el, mert ez meghatározza az azt követő időszak érdekképviseleti helyzetét is - mondta Pásztor István.

magyar kormány
támogatás
Magyar Nemzeti Tanács

Most

17:36, Frissítve: 19:25

Advent a faluban

Ünnepi műsorral és kirakodóvásárral várták az Advent a faluban elnevezésű rendezvényre a királyhalmiakat vasárnap délután. Az eseményen zsúfolásig megtelt a kultúrház.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.