Ugrás a tartalomra

Mikor alakul meg a szerb kormány?

2022.10.15
11:24
Forrás
Pannon RTV
Révbe érhet a hét hónapja tartó kormányalakítási folyamat Szerbiában, legalábbis a Novosti tudni véli az elkövetkező napok menetrendjét.

Mint írják, a Szerb Haladó Párt jövő vasárnap, október 23-án tarthatja elnökségi ülését, ahol végleges döntés születik majd a miniszterek személyéről. Ezt követően egy-két napon belül a parlament elé kerülhet a kormányról és a minisztériumokról szóló javaslat, majd a folyamat végén, október 27-én a miniszterek eskütételével megalakulhat az új végrehajtó hatalom. A szerb lap forrásai szerint számos minisztérium kettéválik, vagy ami eddig külön volt, összeolvad. Például a spekulációk szerint a kereskedelem és a mezőgazdaság összeolvadhat, míg például a megújuló energiaforrások és a nukleáris energia külön tárca alá kerülne. Szétválaszthatják a kultúrát és a tájékoztatást, továbbá a közlekedést és a közműfejlesztést is. Ezek eddig egy miniszter alá tartoztak. Továbbra is kérdéses, hogy a Szerbiai Szocialista Párt hány személyt és milyen funkcióban delegál majd az új szerb kormányba. A szerb sajtó egyébként tudni véli, hogy a kormányalakító, Ana Brnabić már javában írja expozéját, amelyben meghatározza a kormány céljait, prioritásait és felépítését.

Szerbia
választások 2022
kormányalakítás

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.