Ugrás a tartalomra

Újabb készenléti hitelmegállapodás körvonalazódik

2022.10.21
08:18
Forrás
Magyar Szó
A tárgyalások az IMF-fel november elejéig tartanak. A szerb pénzügyminiszter elégedett a pénzügyek és a gazdaság alakulásával.

Az IMF-fel való együttműködés eddig is hasznos volt Szerbiának - jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutaalappal megkezdődött tárgyalásokkal kapcsolatban. A november 4-éig tartó megbeszéléseken áttekintik Szerbia pénzügyi és gazdasági helyzetét, a korábban megbeszélt gazdaságélénkítő program végrehajtásában elért eredményeket, és nem utolsósorban tárgyalnak egy újabb készenléti hitelmegállapodásról. Utóbbi kapcsán Siniša Mali pénzügyminiszter azt mondta: az új szerződés biztosítani fogja a felelős gazdaságpolitika folytatását, és a bizonytalan nemzetközi helyzetben pótlólagos pénzügyi stabilitást nyújt az országnak. A szerb delegációt Jorgovanka Tabaković bankkormányzó és Siniša Mali pénzügyminiszter vezeti.

26 nagy reformcélt ért el Szerbia 2018-tól máig, és még 5 maradt hátra - jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter az RTS műsorában. Mint ígérte, ezeket az elkövetkező hónapokban befejezik. Arról biztosított mindenkit, hogy Szerbia gazdasága folyamatosan fejlődik, a számláján 303,4 milliárd dinár van, a bruttó hazai termék értéke pedig az idén 60 milliárd euró lesz. Az év első kilenc hónapjában a válság ellenére több mint 3 milliárd euró értékű közvetlen külföldi beruházás érkezett az országba. Ami pedig a legfontosabb mutató - emelte ki Mali -, a GDP-hez mért közadósság 53,7 százalék, ami jóval a maastrichti szerződésben megszabott 60 százalék alatt maradt. A szerb pénzügyminiszter hangsúlyozta: jó hír, hogy az állami bevétel 170 milliárd dinárral több a tervezettnél, és a tervekkel összhangban növelhetők a nyugdíjak. November 1-től 9, majd január 1-től további 11 százalékkal emelik meg az idősek járandóságát. A 16–tól 29 éves fiatalok december 1-től két héten át igényelhetik az 5000 dináros egyszeri segélyt, és a jelentkezési időszak lezárultával hamarosan indul a kifizetés is. Januártól a közalkalmazottak 12,5 százalékos fizetésemelésre számíthatnak, a katonaság tagjainak pedig 25 százalékkal növelik a bérét - mondta Siniša Mali szerb pénzügyminiszter.

hitel
készenléti állapot
IMF
Nemzetközi Valutaalap
Siniša Mali

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.