Ugrás a tartalomra

Folytatódik a vita a költségvetés módosításáról

2022.11.08
15:46
2022.11.08
18:20
Forrás
Pannon RTV
Az átlagfizetés, a minimálbér és a munkanélküliségi arány - egyebek mellett ezek a témák voltak ma terítéken az ülésen. Az ellenzéki képviselők kifogásolták a költségvetéssel kapcsolatos változtatásokat. A kormánykoalíció támogatja a módosításokat.

A Vajdasági Magyar Szövetség támogatja a költségvetés módosítására vonatkozó javaslatot - erősítette meg a parlament keddi ülésén dr. Pásztor Bálint. A Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője felszólalásába kitért az egyik legfőbb Vajdaságot is érintő projektre.

„Itt van a vasútépítési projekt Belgrád és Budapest között. Erre 5,8 milliárd dinárral többet irányoztak elő a költségvetés módosításában, mint az eredeti, 2022-es költségvetési javaslatban. Ennek oka az, hogy a polgárok érdekeinek maradéktalan tiszteletben tartása miatt bizonyos előre nem látható munkákra is biztosítanak pénzeszközöket. Ugyanis az ilyen nagy projekteknél mindig kiderül, hogy valami még javításra szorul, utat vagy gázvezetéket kell átépíteni, vagy bármi mást meg kell tenni annak érdekében, hogy a lakosok normális keretek között élhessék az életüket.”

Borislav Novaković ellenzéki köztársasági parlamenti képviselő a szerbiai átlagfizetés összegét bírálta. A néppárti politikus szerint ugyanis az itt élők nem tudnak 640 euróból megélni. Novaković úgy fogalmazott, még az 1990-es években is jobb volt az életszínvonal az országban, mint most.

„Ha visszatekint az 1990-es évekre, miniszter úr, akkor megtalálja azt az adatot, hogy 6 márka volt a fizetés. Ez százszor jobb volt, mint most. Tehát, példákkal minden bizonyítható és vitatható is. Azonban, ha itt biztosítja Szerbia polgárait, hogy a törekvéseiket, a vágyaikat, a szükségleteiket és az ambícióikat bele kell sűríteniük 640 euróba, és ettől még boldognak is kell lenniük, mert ez óriási előrelépés, erről azt gondolom, hogy tévedés.”

Az ülésen a jelenlegi átlagbér értékét, a minimálbér összegét és a munkanélküliségi arányt vetette össze a 2012-essel Siniša Mali szerb pénzügyminiszter. Eszerint 2012-ben a foglalkoztatottak száma 1,8 millió fő volt, ma pedig már 2,3 millió embernek van munkahelye.

„Nem tudom, hogy az önök 15 ezer dinárja mennyivel volt jobb a jelenlegi 40 ezer dinárnál, és hogy Szerbia polgárai hogyan élhettek jobban akkor. Ha a 2012-es évi nettó keresetet nézzük, akkor ez 331 euró volt, és ez a 2022-es év végére 720 euró lesz.”

A szerb pénzügyminiszter Novaković kritikájára még úgy reagált, hogy korábban minden negyedik állampolgár munkanélküli volt, míg a fiatalok körében ez meghaladta az 50 százalékot. Ennél pedig ma már sokkal jobb a helyzet.

parlament
költségvetés módosítás
Pásztor Bálint
VMSZ
Borislav Novaković
Siniša Mali

Most

17:17, Frissítve: 17:31

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.