Ugrás a tartalomra

Bűnvádi feljelentést tesznek a szabadkai iskolában történtek miatt

2022.11.23
15:54
2022.11.23
17:33
Forrás
Közlemény
Bűnvádi feljelentést tesznek a Szabadkai Felső Ügyészségen az a 14 éves fiú ellen, aki a gyanú szerint súlyos testi sértést követett el egy iskolatársával szemben a szabadkai Sonja Marinković Általános Iskolában.

A rendőrség intézkedett egy másik 14 éves diákkal szemben is, aki ellen szintén büntető eljárást indítanak az eset kapcsán. Egy 13 éves fiú ellen pedig megtörtént a feljelentés az ügyészségnél. A gyanú szerint ők hárman vehettek részt abban az incidensben, amely a minap történt az általános iskolában.

Megfelelő büntetést vár Branko Ružić szerb oktatási miniszter a szabadkai és a trsteniki brutális iskolai támadás kapcsán. Előbbi esettel összefüggésben megjegyezte, nyilvánvaló, hogy az erőszak rövid időn belül történt. Az azt elszenvedő gyerek pedig annyira félt, hogy nem mondta el azonnal, mi történt vele. Csupán annyit, hogy elesett. Ha már az elején tudták volna, hogy mi történt, az orvosi segítség is korábban érkezhetett volna. A szülők haragját az eset kapcsán jogosnak ítélte meg. Remélem, hogy a legkeményebb büntetéseket javasolják az erőszakoskodó diákoknak - szögezte le. A szabadkai Sonja Marinković Általános Iskolában tegnap inzultáltak egy nyolcadikos tanulót, az eset után meg kellett műteni, sőt a lépét is eltávolították.

A tartományi illetékes titkárság is aggodalmának adott hangot a szabadkai Sonja Marinković Általános Iskolában történt incidens kapcsán. Mint írják közleményükben, a mai napon megtartották a szabadkai általános és középiskolák igazgatóinak megbeszélését, ahol a szabadkai iskolák helyzetét elemezték a kortárs erőszakkal kapcsolatban. Az ülésen arra a következtetésre jutottak, hogy az elkövetkező időszakban gyakrabban kell jelezni a kortárs erőszak lehetséges okait és következményeit - mind a gyermekek, mind a szülők felé. A tartományi titkárság sajnálatát fejezte ki az esettel kapcsolatban, és felszólította az oktatási intézményeket, hogy maradéktalanul tartsák be az erőszak megelőzéséről szóló jegyzőkönyv szabályait.

fegyelmi eljárás
Szabadka
diák
bántalmazott gyerek

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.