Ugrás a tartalomra

Több szerbiai bűnbandatagot is elfogtak egy nemzetközi akció során

2022.11.26
21:11
Forrás
Tanjug, Szerbiai RTV
Egy nemzetközi akció során 115 kilogramm kokaint foglaltak le Belgiumban, amelynek utcai értéke eléri a 10 millió eurót.

A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség, a Biztonsági Információs Ügynökség és a szerbiai Belügyminisztérium az Europollal és az Eurojusttal együttműködve hajtotta végre az akciót.

Ezzel egyidőben Hollandiában, Luxemburgban és Szerbiában is kutattak.

A belgiumi drogfogáson kívül Hollandiában egy szervezett bűnözői csoport két szerbiai tagját is elkapták, akiknél fegyvert és jelentős mennyiségű pénzt is találtak. A gyanú szerint utóbbi bűncselekményekből származhat. Luxemburgban öt személyt vettek őrizetbe, akik közül hárman szintén szerb állampolgárok. Belgrádban egy 29 esztendős személyt tartóztattak le. A szervezett akció során tehát összesen 8 személyt kaptak el, a bűnbandák többi tagját továbbra is keresik.

Belügyminisztérium
Szerbia
kokain
akció
bűnszervezet
drog
Europol

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.