Ugrás a tartalomra

Csubela Ferencre, a VMSZ első elnökére emlékeztek Bácskossuthfalván

2022.11.27
18:37
2022.11.27
19:59
Forrás
Pannon RTV
Koszorúzással emlékeztek Csubela Ferencre, a Vajdasági Magyar Szövetség első elnökére halálának 27. évfordulóján Bácskossuthfalván.

A politikai vezető egyéniségét és tetteit méltatták, személyiségét, harciasságát, bátorságot adó erejét. Az emlékezés virágait Kiss Antal református esperes sírján is elhelyezték.

Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat c. versének sorai hangoztak el Csubela Ferenc sírjánál, a bácskossuthfalvi temetőben. Pál Károly, a VMSZ alapító tagja, Csubela Ferenc kortársa emlékezett a Vajdasági Magyar Szövetség első elnökéről, aki az egykori Jugoszlávia területén kitört háború idején bátran kiállt a vajdasági kényszerbesorozások ellen.

Pál Károly, alapító tag, VMSZ: „Bátor ember volt, aki a közösséget maga mögé tudta állítani, példamutató volt, úgy mint képviselő, mint a Vajdasági Magyar Szövetség első elnöke, úgy mint ember, úgy érzem, ha ő most itt lenne közöttünk és látná, hogy hogy élünk mi itt, akkor alapvetően elégedett lenne, amit ő annak idején elgondolt, elkezdett, abból sok minden megvalósult.”

Csubela Ferenc tragikus körülmények között, autóbalesetben hunyt el 1995. november 27-én. Csupán másfél évig volt a VMSZ elnöke, ugyanakkor megfogalmazta az akkori munkatársaival azt a programot, amelynek a megvalósításán dolgozik a párt 27 éve - mondta dr. Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke.

Dr. Pásztor Bálint, alelnök, VMSZ: „Azt gondolom, hogy sok minden megvalósult, és büszke lenne arra, amit lát, hiszen a történelmi megbékélés terén, a szerb-magyar kapcsolatok terén, az autonómiatörekvések megvalósítására vonatkozóan, a gazdasági megkapaszkodás ügyében azért sikerült eredményeket elérni az elmúlt években. Ugyanakkor bátorságból, tenni akarásból, a közösség szolgálatából példát mutatott.”

Csubela Ferenc hozzátartozói, valamint a VMSZ vezetősége, községi, helyi képviselői helyezték el a kegyelet virágait sírjánál. Az esemény résztvevői Kiss Antal református esperes nyughelyénél is főt hajtottak, aki 55 évig szolgált a településen, és bár más téren, de ugyanazokért az értékekért állt ki bátran, mint Csubela Ferenc.

A tragikus körülmények között elhunyt politikus egykori munkahelyénél, a bácskossuthfalvi Otthon értelmi fogyatékosokat gondozó intézet Karcag utcai épületének falán elhelyezett emléktáblánál a VMSZ helyi szervezete, a helyi közösség és a tűzoltó Egyesület képviselői hajtottak főt és koszorúztak. Csubela Ferenc nem csak, mint politikus volt jelentős a település életében, több szempontból is sokat köszönhet neki a közösség - fejtette ki Papp László, a helyi közösség tanácselnöke.

Papp László, elnök, Bácskossuthfalva HK: „Ő nem csak politikus volt, sakkozó, a sakkozóklub vezetője is volt, sportolt is, a kispályás labdarúgó tornának a megalapítója volt itt Bácskossuthfalván, tehát mi rá így is emlékezünk, monográfus is volt, helytörténettel is foglalkozott, tehát egy jószívű, mindenkin segítő embertípust kell, hogy megismerjünk, nem csak a politikust, ahogy a nagyközönség ismeri. Az emléktábla Csubela Ferenc halálának 25 éves évfordulójára került ide, azért került ide, mert Csubela Ferencnek itt volt a munkahelye, tehát ő az Otthon igazgatójaként dolgozott hosszú éveken keresztül, vezette ezt a közösséget.”

Csubela Ferenc
VMSZ
Bácskossuthfala

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.