Ugrás a tartalomra

Nyílt napok várják az érdeklődőket a zentai Bolyaiban

2022.12.01
17:04
2022.12.01
19:24
Forrás
Pannon RTV
A matematikai-számítástechnikai szak bemutatásával kezdődött meg a három napot felölelő nyílt nap a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban.

Már a csütörtöki, első napon is teljesen megtelt érdeklődőkkel a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium. Az általános iskolák végzősei többnyire szüleik és barátaik társaságában érkeztek a rendezvényre.

Dobai Anikó, Ada:
Kettő iskola között gondolkodom. A testvérem ide jár képzőművészeti szakra és azt mondta, hogy neki nagyon tetszik a közösség, meg a kollégium is. Én a matek szakban gondolkodom, de még nem vagyok benne biztos.”

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium az első és egyetlen magyar tannyelvű, tehetséggondozó, természettudományi-matematikai szakirányultságú gimnázium Vajdaság területén.

Szalma Emese, fizikatanár, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta:
A nyolcadikosokban elég nagy még a bizonytalanság, hogy hová mennek tovább. Ezért is fontos, hogy megfogjuk őket már ebben a pillanatban, illetve a szülőknek adjunk egy útmutatást, hogy hová is küldjék a diákokat.”

A 2003-ban megnyílt oktatási intézményben először matematika szakon kezdhették meg tanulmányaikat a diákok, majd az iskola 2008-ban képzőművészeti technikummal bővült. Ehhez 2018-ban csatlakozott a számítástechnikai - informatikai tehetséggondozó szak is.

Csikós Pajor Gizella, igazgató, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta:
Nagyon sok szakembert, tudományok doktorát is adott már bolyais diákok köréből a vajdasági magyar, illetve a magyarországi tudományos életnek ez az intézmény. Azért olyan fontos és azért olyan lényeges ez az iskola, mert nagyon jó alapokat tud adni azoknak a gyerekek számára, akik szeretnének továbbtanulni.”

Az intézményben jelenleg 221-en tanulnak, de ez a szám bővíthető. Az iskola iránt érdeklődők a pénteki napon 15 órától a számítástechnika és informatika tagozat, december 6-án kedden 9 órától pedig a képzőművészeti tagozat munkájába nyerhetnek betekintést a nyílt nap keretén belül.

Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
Csikós Pajor Gizella
nyílt nap
Zenta

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.