Ugrás a tartalomra

Escobar: jogos az emberek aggodalma, de a barikádokat el kell távolítani

2022.12.15
08:13
Forrás
Szerbiai RTV
A koszovói útzárakat azoknak kell eltávolítaniuk, akik létrehozták őket, és mindezt békés úton kell megvalósítani – jelentette ki Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja a Szerbiai RTV-nek adott interjújában.

Hozzátette, ellenzi a szerb katonaság tagjainak küldését Észak-Koszovóba, mert az szerinte a probléma militarizálásához vezetne. A szerbeknek vissza kell térniük az intézményekbe, ott szeretnénk látni őket, ott van rájuk szükség, a barikádokat pedig el kell távolítaniuk azoknak, akik létrehozták őket, mert meghallgattuk az aggályaikat – mondta az amerikai politikus. Hozzátette, hogy meghallgatta a tiltakozókat és legitimnek, sok esetben jogosnak is találja az aggodalmukat. Priština kötelezettségeivel kapcsolatban elmondta, hogy Washington támogatja a Szerb Községek Közösségének létrehozását. Az USA számára a Brüsszeli egyezmény kötelező érvényű és nem léphet ki belőle csak úgy egyik fél sem, úgyhogy mi annak megvalósításán fogunk dolgozni – emelte ki Escobar. Nem szeretnék a rúd elé szaladni, de a mostani krízisben már látjuk nem csak a probléma megoldásának kezdetét, hanem az új párbeszéd lehetőségét is, igaz új paradigma alapján – húzta alá az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja.

Gabriel Escobar
Koszovó

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.