Ugrás a tartalomra

A ludasi templom parókiájába is betörtek

2022.12.26
13:13
2022.12.26
15:40
Forrás
Pannon RTV
A Szent Katalin templomba azért nem jutottak be a betörők, mert az ajtó erősebb volt náluk.

Karácsony reggelén a ludasiak azzal szembesültek, hogy betörők jártak a Szent Katalin templom plébániáján, és a templomba is megpróbáltak behatolni. Mint ismeretes, karácsony napjára virradóra a királyhalmi templomban és a parókián is hívatlan vendégek jártak. Mindkét templomban pénzt kerestek.

A szentesti mise után törtek be a ludasi Szent Katalin templom parókiájába, miután a masszív templomajtót nem sikerült feszítővassal kinyitniuk. Borsos Gábor, a pasztorális tanács tagja mutatta meg nekünk, hogyan kíséreltek meg bejutni a templomba a betörők. A nemrégiben adományként kapott ajtó azonban erősebbnek bizonyult. „Azt gondoljuk, hogy valaki biztosan tippet adott róla, mert az éjféli szentmisén, most az idén olyan sokan voltak, ami visszamenőleg mondhatjuk úgy, hogy nem voltak, és viszonylag szép összeg jött össze a perselypénzből, és talán ez volt az indíték. A pénzt keresték.”

Miután a templomba nem sikerült bejutniuk, a parókiába törtek be a hátsó bejáraton keresztül. Minden helyiséget alaposan átkutattak, kinyitották és átvizsgálták a fiókokat és a szekrényeket is, de semmit sem vittek el, még az ezüst étkészleteket és kelyheket sem vitték el.

A betörőket minden bizonnyal a pénz motiválhatta, de azt nem találták meg, mert az éjféli mise után dr. Horváth Endre plébános, az éjféli mise során összegyűlt viszonylag nagy mennyiségű pénzt magával vitte. A betörők mást nem is vittek el a parókiáról, viszont tetemes anyagi kárt okoztak, ami nagyjából százezer dinárra becsülhető.

A pénzt elővigyázatosságból sohasem hagyják a parókián. „Pénzt nem vittek el, mondhatjuk, hogy pénzt nem vittek el, de anyagi kárt okoztak, ami százezer dináron fölül biztosan van, amit okoztak kárt. Föltúrták a parókiát.”

A betörést karácsony napjának reggelén, 8 óra körül a plébános fedezte fel. A rendőrséget 9 órakor értesítették, ők csak annyit mondtak, tudomásuk van róla, hogy Királyhalomra is betörtek, ott elvégezték a helyszínelést, a ludasi betörést is feljegyezték.

Ludas
ludasi templom
templom
parókia
betörés
Borsos Gábor

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.