Ugrás a tartalomra

A vallási és vadászati turizmusban is nagy lehetőségek rejlenek

2023.01.24
07:24
2023.01.24
15:46
Forrás
Pannon RTV
A tartomány szakemberek segítségével dolgozott ki egy több évre szóló tervezetet, ami Vajdaság idegenforgalmi fejlődését szorgalmazza.

Vajdaság esetében a vallási és a vadászati turizmusban is nagy lehetőségek rejlenek – jelentette ki Nenad Ivanišević. A tartományi idegenforgalmi titkár szerint a turizmus fellendítése szempontjából az idegenforgalmi infrastrukturális befektetések is fontosak. Ilyenekre a következő időszakban több mint 1 milliárd 800 millió dinárt fordít a tartomány.

Támogatni szeretnék továbbá rendezvények szervezését a kisebb önkormányzatokban, amik oda vonzhatnák a turistákat. A tartomány szakemberek segítségével dolgozott ki egy több évre szóló tervezetet, ami Vajdaság idegenforgalmi fejlődését szorgalmazza, és amit a napokban közvitára bocsájtottak.

A közvita első állomása Újvidék volt, a következőre pedig Szabadkán kerül majd sor január 26-án.

Dr. Muhi Béla, egyetemi tanár: "Elvégeztünk egy komoly kutatást, felkerestük a turisztikai szervezetek, vállalatok képviselőit hogy ők is mondják meg a véleményüket mit tartanak pozitívnak, negatívnak. Miben látják ők a fejlesztési lehetőségeket és ezt is betettük a programunkba. A legnagyobb kihívásunk az volt, hogy a turizmusnak egy fajta digitalizációja megindult. Gondolunk itt a virtuális túrákra, vagy általában a virtuális turizmusra, a különböző 3 dimenziós lehetőségek az információs kommunikáció és technológiák által nyújtott benefícióknak. Tehát erre is egy külön fejezetet szenteltünk."

turizmus
vadászat
vallás
közvita
Vajdaság

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.