Október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes, a reformáció elindítója 1517-ben e napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára.
Összesen 101,7 millió dinár támogatást osztott ki az illetékes tartományi titkárság 69 Vajdaság területén található vallási intézmény felújítására, amelyek súlyosan megrongálódtak az idén nyáron történt természeti katasztrófák következtében.
Életének 67., papságának 40. évében hosszú, súlyos betegség után vasárnap elhunyt Mons. Bogdán József pápai káplán, a Szeged-Csanádi székes káptalan tiszteletbeli kanonokja, nyugalmazott plébános – tudatta honlapján a Nagybecskereki Egyházmegye.
Mons. Santo Gangemi apostoli nuncius Pásztor Istvánnal, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnökével tárgyalt Szabadkán. A felek egyetértettek abban, hogy a vallás kiemelten fontos a vajdasági magyar közösség identitásának megőrzése szempontjából.
Nagypénteken Jézus Krisztus szenvedéstörténetére, illetve kereszthalálára emlékeznek a református gyülekezetekben. Az evangélikusoknál a liturgiában a fekete szín jelenik meg, a gyász jeleként a hívek fekete öltözetben érkeznek az istentiszteletre.
Ez volt a témája annak a panelbeszélgetésnek, amit a Szabadkai Egyházmegye szervezett az ökumenikus imahét alkalmából. Az esemény célja, hogy a különböző keresztény felekezetek megtalálják a közös pontokat és segítsék egymást a nehéz időkben.
A magyar női kézilabda-válogatott biztosította helyét a középdöntőben az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon azzal, hogy 39-20-ra legyőzte Kamerunt a csoportkör második fordulójában, Helsingborgban.
Közismertsége miatt késelte meg egy elítélttársa a börtönben Derek Chauvint, a George Floyd halála miatt elítélt volt rendőrtisztet - derül ki a nyilvánosságra hozott ügyészségi iratokból.
A fiatal férfit súlyos égési sérülésekkel szállították a nagybecskereki kórház sürgősségi központjába, majd onnan az újvidéki plasztikai és korrekciós sebészeti klinikára.
Száz fiatal labdarúgó részvételével zajlott a Csubela Ferenc Emléktorna Bácskossuthfalván. A kispályás kupán 16 csapat versengett helyi és környékbeli fiatalok részvételével. Csubela Ferenc, a VMSZ egyik alapítója és első elnöke volt.
Mintegy nyolcvan gyermek és fiatal vesz rész a Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozón. A háromnapos rendezvényt a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szervezte a bácsfeketehegyi színházteremben immár 27. alkalommal.
Csütörtök estig a legtöbb - akár öt millimétert is meghaladó - ónos csapadékra a Dunakanyar, valamint Nógrád és a Mátra térségében lehet számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.