Ugrás a tartalomra

A költségvetés újraelosztásáról döntöttek a topolyai KKT ülésén

2023.03.16
14:57
2023.03.16
15:37
Forrás
Pannon RTV
A községi közvilágítás felújításáról is határoztak, valamint a foglalkoztatási cselekvési tervre is előláttak 10,5 millió dinárt.

Döntés született még a helyi járulékkal kapcsolatos népszavazás kiírásáról is Tomislavcin, valamint Kisbelgrádban, amely május 14-én lesz. A polgármester a büdzsével kapcsolatban elmondta, hogy az újraelosztás követően a költségvetés 1 milliárd 553 millió dinár, ami az előzőleg meghatározott költségvetési kerethez képest mintegy 11 százalékos növekedést jelent.

Szatmári Adrián, polgármester, Topolya: „Megnövekedett a minimálbér, valamint a közszférában is 12,5 százalékkal megnövekedtek a fizetések. Ez mindenképpen kedvezően hat a személyi jövedelemadóra, ami egyébként a községi költségvetésnek a legnagyobb és a legjelentősebb bevétele. Ezen kívül a testületi ülésen a testület kinevezte az új községi tanácsost. Milan Obradović a tanács új tagja, aki a sporttal és az ifjúsággal lesz megbízva, ez lesz az ő tárcája. Ezenkívül elfogadásra került egy határozat is, amely a közvilágításnak a korszerűsítésére vonatkozik. Ezt a köz-, és magánszféra közötti együttműködéssel szeretnénk megvalósítani, és a község minden településén fel fogjuk újítani a közvilágítást. Elfogadásra került a helyi foglalkoztatási cselekvési terv is. Erre a célra 10,5 millió dinárt irányoztunk elő az önkormányzat költségvetéséből, ugyanakkora összeget, mint az előző évben. A munkaközvetítő listájáról fogjuk majd alkalmazni az embereket idén is. Ők lesznek azok, akik a közmunkaprogramban fognak részt venni.”

Topolya
KKT
Községi Képviselő-testület
költségvetés
Szatmári Adrián

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.