Az önkormányzat első alkalommal hirdette meg a pályázatot, amelynek célja a közlekedés biztonságosabbá tétele a legkisebbek számára is, valamint a szülők támogatása.
Felújítják a Cserepes és Topolya közötti 105-ös számú országutat. Ezen az útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani a munkálatok ideje alatt, ami körülbelül két hónapot vesz igénybe.
Topolya Község Múzeuma és a Juhász Erzsébet Könyvtár alapító okiratának módosítása után ma új igazgatókat neveztek ki az említett intézmények élére a helyi KKT ülésén.
Harmadik alkalommal tartották meg Bajsán a Délvidéki Ősök Napját az egykori téglagyár területén. Táltosdobolás, gyalogos- és lovasharc-bemutató, hagyományőrző íjászverseny, kézműves foglalkozások - számos program várta a kilátogatókat.
A Vajdasági Magyar Szövetség XIX., tisztújító Közgyűlése 2023. május 20-án megválasztotta a VMSZ elnökét Pásztor István személyében, valamint a párt Tanácsát, a következő összetételben:
A magyar kormány megemelt keretösszeggel, 50 millió forinttal támogatja a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását.
Petőfi Sándor arcképét ábrázoló bélyeget bocsátott ki a Szerbiai Posta, amelyet a Magyar Szó Lapkiadó Kft. Forum nyomdájának bélyegosztálya nyomtatott ki.
A banjskai akcióról senkit nem tájékoztattam, sem a belgrádi vezetést, sem a koszovói szerb politikum képviselőit, az említettek semmilyen formában nem támogattak - ezt írta Milan Radoičić.
A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai több minősített lopás, minősített lopási kísérletek és lopási kísérletek gyanújával letartóztatta az 1985-ös születésű Szabadka környéki J. K.-t.
Holnap kezdik kifizetni a 16 éves és az annál fiatalabb gyerekeknek járó 10 ezer dináros egyszeri támogatást Szerbiában - egyebek mellett erről beszélt Siniša Mali a szerb közmédia műsorában.