Ugrás a tartalomra

Felújítás a Ludast és Kispiacot összekötő úton

2023.03.30
17:25
2023.03.30
20:34
Forrás
Pannon RTV
Mintegy húsz évvel ezelőtt épült ki a Ludast és Kispiacot összekötő egysávos aszfaltos út, amely létfontosságú nemcsak a két település lakói számára, hanem a Szabadkáról Magyarkanizsa felé tartó utazóknak is.

Az út rendkívül forgalmas, és mára már teljesen tönkrement. Most a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság támogatásának köszönhetően a Szabadka Városhoz tartozó szakaszt felújítják és kiszélesítik. A beruházás értéke 77 millió dinár.

Az utat tavaly az év végén javították meg. Zúzott kővel szélesítették ki, és vízelvezető árkot ástak az út mentén. A helyiek most örülnek, hogy végre teljesen felújítják és kiszélesítik legalább a Ludashoz tartozó útszakaszt.

Barát Szilvia, Ludas: „Életveszélyes sokszor. Mert nagyon sokan jönnek, nem tartják be a szabályokat, a sebességkorlátozást, és ez keskeny úton nagyon rossz. Úgyhogy tényleg nagyon örülök neki, hogy fejlődünk, haladunk előre, és egy kicsit jobb lesz minden.”

A Ludas-Kispiac út rendkívül forgalmas. Balesetveszélyes is, mert az út elhasználódott. Nagyszámú, teherrel közlekedő jármű is igénybe veszi az utat.

Aladics Tibor, tanácselnök, Ludas HK: „Csaknem húsz éve készült ez az út, most már tönkrement. Nagyon örülünk annak, hogy eljött a felújítás ideje, és ha a jó Isten is úgy akarja, akkor az idén meg fog történni.”

A Ludas-Kispiac út Magyarkanizsa Községhez tartozó szakaszának felújítása azonban még várat magára.

Szarapka Ede, tanácselnök, Kispiac HK: „Kispiacnak 3380 métere van, tehát mondhatjuk azt, hogy dupla akkora a beruházási tétel. Rendelkezünk komplett tervdokumentációval, és az útnak az építése engedélyeztetve van. Tehát az a 110-120 millió dinár hiányzik, ami Magyarkanizsa község esetében a nagyberuházási alapnál is sokkal nagyobb lépték, tehát türelemre és nagyon sok munkára van szükség, hogy ezt az összeget Magyarkanizsán ki tudják a politikusok lobbizni.”

Szabadka Város önkormányzata a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság pályázatán nyert pénzt a Ludas és Kispiac közötti út Szabadkához tartozó szakaszának kiépítésére, illetve kiszélesítésére. Ezzel a két település közötti út szabadkai része teljes egészében elkészül, mondta Kern Imre, a város alpolgármestere hétfőn, a Pannon Televízió Közügyek című műsorában.

Kern Imre, alpolgármester, Szabadka: „Tavaly fölújítottuk részben ezt az utat, ki is szélesítettük mart aszfalttal és zúzott kővel. De nem is gondolva arra, hogy ilyen gyorsan megszerezzük a pénzt, úgyhogy gyakorlatilag most az idén még a nyáron elkészül ez az 1,8 kilométeres útszakasz.”

A beruházás értéke mintegy 77 millió dinár.

A Ludas és Kispiac közötti út szabadkai szakasza összesen 1836 méter hosszú. Ennek felújítására és kiszélesítésére várhatóan a napokban írják ki a közbeszerzési pályázatot. A munkálatok a tervek szerint a nyár végéig vagy az ősz elejéig elkészülnek. Egyébként az út a tervek szerint hat méter széles lesz, ez megfelel a mostani nehéz forgalmi előírásoknak.

Ludas
Kispiac
Aladics Tibor
Kern Imre
Szarapka Ede

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.