Ugrás a tartalomra

Az önazonosságunk megőrzése miatt is fontos az erős érdekképviselet

2023.12.09
10:09
2024.04.17
13:32
Forrás
Pannon RTV
Választási kampánya keretében tegnap este regionális lakossági fórumot tartott a VMSZ Nagybecskereken.

A Vojvodina szálloda nagytermében bemutatkoztak a párt tartományi és köztársasági listáján szereplő bánáti jelöltjei. Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke, Juhász Bálint, a VMSZ tartományi listavezetője, dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke és Gulyás Gergely, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter szóltak az egybegyűltekhez.

A fórum a Himnusz éneklésével kezdődött, majd az egybegyűltek egyperces néma felállással Pásztor Istvánra, a Vajdasági Magyar Szövetség közelmúltban elhunyt elnökére emlékeztek.  

Dr. Pásztor Bálint, megbízott elnök, VMSZ: „Apám mindig büszke volt a bánáti származására, és mindig kiemelte a bánátiak szívósságát, kitartását, keménységét. Azt, hogy generációk óta ezt a nehéz bánáti földet művelik. És ez az élet más területein is meglátszik. Hiszen olyan kitartással vérteződnek föl, aminek köszönhetően az itt élő embereknek a hitével, a munkabírásával soha nem volt probléma. Arra kértem a bánátiakat, hogy támogassák a Vajdasági Magyar Szövetséget december 17-én, mindkét szavazólapon.”

Kovács Elvira kihangsúlyozta, hogy a szórványban élők mindig tudták, hogy kire kell szavazni.  

Kovács Elvira, alelnök, VMSZ: „Mindannyian, egészen Észak-Bánáttól Dél-Bánátig tudjuk, hogy mi a dolgunk december 17-én. Érzik a választások fontosságát, tétjét. Rendkívül fontos elsősorban önazonosságunk megőrzése szempontjából, a kis létszámú tagozatok megőrzése szempontjából illetve a művelődési egyesületeink, civil szervezeteink támogatása céljából, hogy mindannyian ott legyünk és a hatos szám bekarikázásával, mindkét listán erősítsük a VMSZ-t.”

Bánátba húszmillió eurónyi támogatás érkezett Magyarország kormányának támogatásának és a VMSZ kezdeményezésének köszönhetően. Ugyanakkor az erős magyar érdekképviselet a hazai fejlesztési eszközöket is elérhetővé teszi.  

Juhász Bálint, tartományi listavezető, VMSZ: „Gondot viselünk a legkisebb szórványközösségekről is. Ki, ha nem a VMSZ? Az útinfrastruktúrába fektetett Muzslyán, Székelykevén vagy Szajánban vajon ezeken a magyarlakta településeken landoltak-e volna, vagy valahol máshol, hogy a VMSZ nincs jelen, önkormányzati, tartományi vagy országos szinten a döntéshozatalban. Ez december 17-e tétje és ezért kérek mindenki, hogy menjen el választani december 17-én és két hatossal a VMSZ-t támogassa.”

Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy az anyaország különböző módon viszonyult a határon túli magyarsághoz. A fordulat Antal József nevéhez köthető, majd pedig a 2010 utáni nemzetpolitika, amely a választójogot kiterjesztette a határon túl élő magyarokra is.  

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, Magyarország: „Szeretnék köszönetet mondani azért, hogy a Vajdaság e tekintetben a legjobban szervezett nemzetrész. És, hogyha önök ilyen mértékben tüntettek ki bennünket a bizalmukkal, utoljára 2022-ben, több mint hatvanezer, pontosan 68 ezer szavazattal, akkor semmiféleképpen nem szabad, hogy azok, akik magyarként itt küzdenek a magyar érdekképviselet megjelenítéséért, kevesebb szavazatot kapjanak. Ezért is kérek mindenkit, hogy jövő vasárnap menjen el és szavazzon a VMSZ-re és a VMSZ jelöltjeire.”

A rendezvényen Törökkanizsa, Csóka, Nagykikinda, Nagybecskerek, Begaszentgyörgy, Magyarcsernye, Törökbecse, Versec, Zichyfalva, Szécsány, Kevevára, Antalfalva és Pancsova községek képviseltették magukat.

Választások 2023
Gulyás Gergely
Nagybecskerek
Dr. Pásztor Bálint
VMSZ
Kovács Elvira

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.