Ugrás a tartalomra

Mit mond Amerika?

2024.02.28
15:56
Forrás
Szerbiai RTV
Sürgősen folytatni kell a dinárhasználatot tiltó prištinai rendeletről szóló egyeztetést - közölte az amerikai külügyminisztérium.

Az amerikai szóvivő szerint az Európai Unió által közvetített párbeszéd a megfelelő csatorna a megoldásra. Fontos a Belgrád és Priština közötti párbeszéd normalizálása - tette hozzá a szóvivő. Petar Petković, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője még kedden azt mondta, a dinárprobléma kérdésére politikai megoldást kell találni.

Amerika
dinár
Koszovó
párbeszéd
Szerbia

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.