Ugrás a tartalomra

KÉK-hír: Vajdasági terepfutó és gyalogversenyt tartottak

2024.03.18
10:33
Forrás
Pannon RTV
Tegnap tartották meg a Vajdasági terepfutó és gyalogtúrát.

Tegnap március 17-e, vasárnap volt.

A Ludasi-tó, a Vér-tó és a Palicsi-tó körül

versenyezhettek azok, akik beneveztek

a Vajdasági terepfutó- és gyaloglóversenyre.

Az erős szél ellenére is legalább 500 sportoló vett részt a versenyen.

Összesen 3 pálya közül lehetett választani a sportolóknak.

A leghosszabb a 40 kilométeres táv volt,

de volt 30 kilométeres és 20 kilométeres táv is.

A pályákat futva vagy gyalogolva lehetett megtenni.

A verseny célja a testmozgás népszerűsítése,

és az, hogy a résztvevők megismerjék

és megcsodálják a környéket.

A versenyre egész Szerbiából érkeztek résztvevők.

A célba érkezőket egy megérdemelt, ízletes ebéd várta.

A KÉK-híreket elsősorban értelmi sérült embereknek ajánljuk, de hasznos lehet gyerekeknek, időseknek, vagy azoknak is, akik kevésbé ismerik a magyar nyelvet. Mi is az a Könnyen Érthető Kommunikáció (KÉK)?

gyalogverseny
tavak
Palics
séta

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.