Ugrás a tartalomra

A VMSZ támogatja Brnabić megválasztását, Kovács Elvira lesz az alelnök

2024.03.18
14:26
2024.03.19
07:33
Forrás
Pannon RTV
A Vajdasági Magyar Szövetség képviselőcsoportja támogatja a Szerb Haladó Párt által jelölt Ana Brnabić parlamenti házelnökké való választását - mondta dr. Pászor Bálint felszólalásában.

A VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője kiemelte, pártjukból ismét Kovács Elvirát jelölik a szerb képviselőház egyik alelnöki posztjára. Dr. Pásztor Bálint emellett kitért arra is, hogy az SZHP és a VMSZ már az utóbbi években is jó koalíciós partnerei voltak egymásnak.

A politikus hozzátette, Ana Brnabićtyal már akkor is, amikor miniszterelnök lett, számos projektet valósítottak meg közösen, ilyen például az Y-ág, a palicsi akvapark, és a hamarosan a befejező munkálataihoz érkező Szabadkai Népszínház is.

Dr. Pásztor Bálint, köztársasági parlamenti frakcióvezető, VMSZ: „Ön volt a miniszterelnök, amikor megvalósítottuk a projekteket minden olyan községben és városban, ahol nagy számban élnek magyarok Szerbiában. Ön mindig megértő és nyitott volt mindazon projektek megvalósítására, amelyeket 2014 óta a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség közötti koalíciós megállapodások előrevetítettek.”

Dr. Pásztor Bálint
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.