Ugrás a tartalomra

KÉK-hír: Nagyobb rendőri részvételre lehet számítani egész Szerbiában

2024.03.27
11:33
Forrás
Pannon RTV
A következő időszakban még több rendőr lesz jelen az országban.

A rendőrök a nagyobb városok terein, parkjaiban,

bevásárlóközpontokban, vasútállomásokon

és a Belgrádi Vásár területén is jelen lesznek

a következő időszakban.

A nagyobb rendőri jelenlét célja, hogy a lakosok

még nagyobb biztonságban érezzék magukat.

A nagyobb rendőri jelenlét célja, hogy

megelőzzenek bármilyen veszély kialakulását az országban.

Erről az intézkedésről a Nemzetbiztonsági Tanács,

a Szerbiai Katonaság és a rendőrség közösen döntött.

A KÉK-híreket elsősorban értelmi sérült embereknek ajánljuk, de hasznos lehet gyerekeknek, időseknek, vagy azoknak is, akik kevésbé ismerik a magyar nyelvet. Mi is az a Könnyen Érthető Kommunikáció (KÉK)?

KÉK-hír
KÉK-hírek
rendőr
Szerbia
fokozott készültség

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.