Ugrás a tartalomra

A mezőgazdasági minisztérium támogatja a régi mezőgépek lecserélését (videó)

2017.01.30
15:31
Traktorok beszerzésére, hűtő és szárító raktárak építésére és egyéb feldolgozó üzemek létrehozására pályázhatnak a gazdák
Traktorok beszerzésére, hűtő és szárító raktárak építésére és egyéb feldolgozó üzemek létrehozására pályázhatnak a gazdák. Pályázatot ír ki a mezőgazdasági minisztérium, a jelentkezéseket több kategóriában adhatják át az érintettek. A pályázatokat kategóriáktól függően, 60 illetve 90 nap alatt bírálják el. A pályázatot várhatóan február második felében hirdeti meg a minisztérium. Fogas István, bajmoki földműves traktorai több mint 30 éve járják a vajdasági szántóföldeket. A karbantartásuk összetett és költséges. Felújításukhoz hozzákezdeni szinte felesleges, hiszen a rászánt összegből akár új gépezetet is lehetne vásárolni. Fogas István, földműves: „IMT 558 - as típusú traktor, 1979 -es kiadású. Mivel állattenyésztéssel is foglalkozunk felszereltünk egy első homlokrakodót és működik ahogy működik, de nagyon sokszor el is romlik, nehéz a karbantartása.”



A mezőgazdasági minisztérium új pályázatával, épp a régi mezőgépek lecserélését kívánja támogatni. A tenderre, négy kategóriában pályázhatnak a gazdák. A gazdák traktorok beszerzésére, hűtő és szárító raktárak építésére és egyéb feldolgozó üzemek létrehozására pályázhatnak. Ezenfelül, támogatásra számíthatnak a fiatal gazdák is. Marko Rovčanin, tartományi mezőgazdasági segédtitkár elmondása szerint idén alacsonyabb lesz a pályázatok elbírálási szintje. Marko Rovčanin, tartományi mezőgazdasági segédtitkár: „A tervezett költségvetés fél milliárd dinárral magasabb mint a tavalyi költségvetés. Állattenyésztési, mezőgazdasági és kertészeti intézkedéseink már vannak, gondolok elsősorban a jégeső elleni védekezésre, az öntözőrendszerekre és az üvegházakra. Az új rendelkezések a gépesítést és a fiatal földművesek támogatását öleli fel.” A pályázatokat kategóriáktól függően, 60 illetve 90 nap alatt bírálják el. A tendert várhatóan február második felében hirdeti meg a mezőgazdasági minisztérium.
pályázat
Szerbia
mezőgépek

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.