Ugrás a tartalomra

A VMSZ sajtóközleményben felkéri az ukrán államfőt, hogy ne hirdesse ki az új oktatási törvényt

2017.09.09
12:44
2024.03.19
08:32
Az Ukrajnában elfogadott új oktatási törvény el kívánja törölni a szülőföldön való megmaradás és boldogulás alapfeltételének tekinthető anyanyelvi oktatás megvalósulását.

A törvény szándékosan meg kívánja fosztani a kisebbségi közösségek gyermekeit az emberi és szakmai kiteljesedés lehetőségétől – írja a VMSZ sajtóközleményében.

Ukrajnának az Európai Unióval kötött társulási megállapodása nem csak erősebb gazdasági és politikai kapcsolatok kialakulását feltételezi, hanem a közös értékek tiszteletben tartását is. Az új oktatási törvény nem csak nem tartja tiszteletben, de áthúzza a közös érték fogalmát, egy olyan durva asszimilációs kísérlet, ami a Kárpát-medencében élő magyar közösségek mindegyike számára elfogadhatatlan.

A választás lehetőségének megszüntetése az új ukrán oktatási törvény jogszabálya szerint azt jelenti, hogy az általános iskola negyedik osztálya után a kárpátaljai magyar gyerekeknek kötelezően át kell térniük az ukrán nyelvű oktatásra – a Vajdasági Magyar Szövetség ezt a rendkívül durva jogtiprást a többség-kisebbség viszonyát meghatározó jószándékú együttműködésbe vetett bizalom leértékelésének is tekinti, ami a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség évtizedes munkájának és küzdelmének arcul csapása.

A Vajdasági Magyar Szövetség szolidaritásáról biztosítja és támogatja a kárpátaljai magyarság politikai és szakmai érdekvédelmi szervezeteit, felkérve az ukrán államfőt, ne hirdesse ki a törvényt – ahogyan a kettős mérce nem lehet cél és nem lehet irány az európai értékek vonatkozásában, úgy az asszimilációs törekvéseknek sem lehet ismételten ajtót nyitni – hangsúlyozza a közleményben Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

oktatási törvény
Pásztor István
sajtóközlemény
Ukrajna
VMSZ

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.