Ugrás a tartalomra

Hahn: Szerbia 2025 előtt is az Unió teljes jogú tagjává válhat

2017.09.15
15:29
2024.03.19
08:32
Szerbia akár már 2025 előtt is az Európai Unió teljes jogú tagjává válhat, amennyiben teljesíti az előtte álló feladatokat és kötelezettségeket – jelentette ki Johannes Hahn Belgrádban.

Az Európai Unió bővítési biztosa elmondta, hogy Brüsszel határozottan támogatja Belgrád stratégiai célkitűzéseit, ezzel együtt pedig azt is, hogy az ország az unió teljes jogú tagjává váljon.

Elsőként Aleksandar Vučić szerb államfő köszöntötte Johannes Hahnt péntek délelőtt Belgrádban. Az Európai Unió bővítési biztosa ezt követően Ivica Dačić külügyminiszterrel, illetve annak delegációjával, majd pedig Ana Brnabić kormányfővel is tárgyalóasztalhoz ült. Szerbia és annak kormánya nem bátortalanodik el, az ország mihamarabb az unió tagja szeretne lenni – hangsúlyozta a szerb miniszterelnök. Ana Brnabić, miniszterelnök, Szerbia: „Minden, amit teszünk, ahogy Szerbia él, a gazdaságunk állapota, ez mind az Európai Unióhoz kötődik. A legtöbb külföldi befektető az Európai Unióból érkezik. Az Európai Unióval a legnagyobb az árucsere forgalmunk. Tehát, kitűnő lenne, ha pontosan tudnánk azt a napot, azt a dátumot, hogy mikor lesz Szerbia az Európai Unió tagja.”

Tartós megoldást kell találni Koszovóval kapcsolatban – jelentette ki Johannes Hahn a szerb fővárosban. A Pristinával való viszony rendezése az a kérdés, amely közvetlenül befolyásolja Szerbia további útját az uniós csatlakozási folyamatban – tette hozzá az EU bővítési biztosa. Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési biztosa: „Az Európai Uniónak látnia kell a kapcsolatok normalizációjának tartós, jogerős, fenntartható, visszafordíthatatlan folyamatát a továbblépés előtt.”

A belgrádi látogatás végén Hahn hozzátette, hogy reggelente nem azzal a gondolattal kell fel ágyából, hogy ki is legyen az EU következő tagállama és nem ő telefonál a kormányoknak, hogy akartok-e csatlakozni. Ezt az üzenetet pedig át kell adni a tagjelölt országok polgárainak, mivel ez az ő érdeküket képezi.

csatlakozás
Johannes Hahn
Szerbia
tagállam
uniós bővítési biztos

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.