Ugrás a tartalomra

Vučić: Még az idén 10 százalékkal emelkedni fog a közalkalmazottak fizetése (videó)

2017.05.18
16:31
Az év végéig akár tíz százalékkal is emelkedhetnek a bérek a közszférában - jelentette ki Aleksandar Vučić a Hódságban tett gyárlátogatása során
Az év végéig akár tíz százalékkal is emelkedhetnek a bérek a közszférában - jelentette ki Aleksandar Vučić a Hódságban tett gyárlátogatása során. A szerb kormányfő hozzátette, a közszféra fizetései mellett a minimálbért is növelnék.        A világ legismertebb autógyártóinak készítenek üléseket és üléshuzatokat a Hódságon működő Magna Seating üzemében. Most új részleget nyitottak a gyárban. A bővítésnek köszönhetően immár 1200 munkásnak és családjuknak biztosít megélhetést a kanadai cég. Az új üzemrész ünnepélyes átadóján többek között Aleksandar Vučić szerb kormányfő is megjelent, aki kézjegyével látta el az egyik üléshuzatot. Sok munkát és sikert kívánt az itt dolgozóknak. Aleksandar Vučić, miniszterelnök, Szerbia: „Ma boldog vagyok itt, amiért az emberek a Magnában boldogok, amiért jó profitot valósítanak meg, és amiért a kivitel évről évre nagyobb. 2015-ben 220 százalékkal magasabb volt a kivitel, mint 2014-ben. 2016-ban pedig 41 százalékkal magasabb, mint 2015-ben. Bízok benne, hogy ti munkások a cégvezetőkkel közösen továbbra is jó eredményeket értek el.”



Aleksandar Vučić a hódsági üzemátadáson a szerb gazdaságról is beszélt. A kormányfő szerint, akár már az idén 10 százalékkal emelkedhetnek a közszférában dolgozók bérei. „Elmondhatom, hogy bízok benne, hogy lesz erőnk az idei év vége előtt a közszférában 10 százalékkal megemelni a fizetéseket. Nem pedig 1, 2, 3, 5, 6, hanem 10 százalékkal. A nyugdíjakat is jelentősen megemeljük, ezután pedig megnöveljük a minimálbért. A magánszektor pedig lassan, de biztosan beéri a közszférát. Az elmúlt időszakban a magánszektorban jobban növekedtek a bérek, mint a közszférában.” A szerbiai minimálbér jelenleg épphogy eléri a 200 eurót, de a rövidebb hónapban még ettől is kevesebb. .
Szerbia
Aleksandar Vučić
fizetésemelés
közalkalmazottak

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.