Ugrás a tartalomra

Ismét százezrek tüntetnek Görögországban

2012.10.04
11:48
Az új görög kormány júniusban került hatalomra
Az új görög kormány júniusban került hatalomra. Azóta ez az első nagyobb megmozdulása a lakosságnak. A görögöknek három évnyi, egyre súlyosabb megszorítások után újabbakat kellene lenyelniük.Eközben a kilátások a harmincas évek világválságát idézik. Mindeközben már az EU és az IMF között is ellentét áll fenn a kérdés megoldásáró



sokkal a választások után újra százezres tömegek tüntetnek Görögországban. A demonstrációhoz csatlakoztak tanárok, egészségügyben dolgozók, a rendőrség, a hadsereg és a légierő tagjai is. A feszültség azért lángolt fel újra, mert a koalíciós kormány, az Új Demokrácia és a Paszok újabb megszorítócsomagot dolgozott ki. A 11 milliárd 900 millió eurósra tervezett csomag végül 13 és fél milliárd euró lett. Az intézkedések között van a nyugdíjak és a szociális juttatások csökkentése, a nyugdíjkorhatár 65-ről 67 évre való emelése, valamint adóemelések. Az intézkedéscsomag a feltétele annak, hogy a görögök megkapják a nemzetközi mentőcsomag újabb részletét, ami 31 és fél milliárd eurót jelent.Így se jó, úgy se jó. Amennyiben Görögország teljesíti az újabb mentőcsomag feltételeit, beláthatatlan tömegtüntetésekkel kell szembenéznie, ami akár újabb kormánybukáshoz is vezethet. Ha nem teljesíti ezeket, fizetésképtelenné válik az ország, ami az EU-ból és eurózónából való távozást is jelentheti egyben - ez viszont akár az eurozóna szétesését is okozhatja. Az IMF és az EU között is ellentét van a görög csomagról. Az IMF a hitelezőktől várná el, hogy mondjanak le a kölcsön egy részéről. Az EU hagyná, hogy a görögök lassabban hajtsák végre a megszorításokat, de fizessék ki a teljes adósságot. Az összesen 173 milliárd eurós mentőcsomag következő hitelrészletének folyósításáról az euróövezeti pénzügyminiszterek hozhatják meg a végső döntést október 8-i találkozójukon.Az utóbbi napokban nem csak Görögországban, hanem Portugáliában és Spanyolországban is több tízezren tüntettek az újabb megszorítások ellen. Részleges eredményt csak a portugálok értek el, és sikerült elodázniuk az adók növelését.
tüntetés
válság
Görögország
görög

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.