Ugrás a tartalomra

A Fehér Könyv szerint Szerbia folyamatosan fejlődik

2017.11.08
16:24
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
Az üzleti környezet sokkal jobb most Szerbiában, mint tíz évvel korábban - állapította meg a külföldi beruházók tanácsa.

Megjelentették a 2017-es évre vonatkozó úgynevezett Fehér Könyvet. Ebben az áll, hogy Szerbia az utóbbi három évben folyamatosan fejlődik. Pozitívumként említik például a költségvetési hiány csökkenését és a foglalkoztatás javulását a magánszektorban. Ugyanakkor, a szerb gazdaságnak tovább kell erősödnie, hogy versenyképesebb legyen - vélik a külföldi befektetők. Az elmúlt öt évben nyolcmilliárd euró értékű befektetés valósult meg Szerbiába, mondta Ana Brnabić szerb miniszterelnök a 2017-es Fehér Könyv bemutatásán. Brnabić kijelentette, hogy az év végéig meghozzák azokat az intézkedéseket, amelyekkel 2018. január elsejétől megemelik a jövedelem nem adóköteles részét.

Аna Brnabić, miniszterelnök, Szerbia: „Gondolkodunk azon, hogy növeljük a jövedelem adómentes részét. Nyilvánvalóan ezt a következő évi költségvetésbe is bele kell számolnunk, amit november végéig véglegesíteni fogunk, és akkor fogjuk ezt bejelenteni. Azt hiszem, hogy ez lényegében nem lesz olyan jelentős könnyítés a munkaadóknak, de jelentéktelen sem lesz.”

Fehér Könyv
Szerbia
gazdaság
Ana Brnabić

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.