Ugrás a tartalomra

A jövő évi költségvetés a fejlesztésekre fókuszál

2017.11.29
15:58
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
A hazai fogyasztást serkentené a költségvetés javaslata – ezt mondta a 2018-as köztársasági büdzséről a Pannon RTV által megkérdezett közgazdász.

Tóth Kornél kiemelte, a jövő évi költségvetés a fejlesztésekre fókuszál, és már olyan elemeket is tartalmaz, ami stratégiai és gazdasági irányvonalak mentén az ország fejlődését is előrelátja.     

Tóth Kornél, közgazdász: „Szerbiában, főleg a 2008-as gazdasági válság óta, leginkább stabilizációs költségvetést hozott meg először a kormány, utána a parlament, a 2018-as költségvetésben viszont fellelhetünk komolyabb gondolkodásra utaló jeleket, hiszen, amint láthatjuk, a fizetés- és béremelés az összesített kereslet növekedésére fókuszál , ami ugyan megnöveli a hazai fogyasztást, viszont ez a fogyasztás mögött, hogy ne történjen meg az, hogy az ország egy nagyobb inflációba ugrik bele, egy gazdasági teljesítmény, azaz egy megfelelő kivitel is kell, hogy legyen. Amint láthatjuk, a költségvetésben jelentős szerepet kaptak a beruházásokra szánt eszközök is. Reméljük, hogy a kormánynak ezt a pénzügyi politikát a 2018-as évben sikerül is megvalósítani.”

Szerbia
költségvetés
Tóth Kornél

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.