Ugrás a tartalomra

Nem sikerült betiltatni a Trump-könyvet

2018.01.05
11:41
2024.03.19
08:38
Forrás
HVG
Sőt a Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről című könyvet a tervezettnél is előbb dobják piacra, már péntektől kapható a boltokban, és elég gyorsan az Amazon sikerlistájának élére tört.

Nem sikerült Donald Trump amerikai elnöknek betiltatnia a róla szóló könyvet, amelyből nagyon kínos részleteket hozott nyilvánosságra a New York Magazine. Például, hogy mennyire nem volt fogalma arról, hogyan kellene kormányozni. Betegesen fél attól, hogy megmérgezik, ezért eszik gyorsétteremben, és ezért nem nyúlhat a Fehér Házban dolgozó személyzet a ruhájához. A lánya elnök akar lenni, és röhög apja frizuráján.

A könyvön másfél évet dolgozott Michael Wolff, aki több mint 200 interjút készített az elnökkel, illetve a belső köréhez tartozó emberekkel, a többi között Steve Bannon volt stratégiai főtanácsadóval, aki a könyvben lehazaárulózza Trump fiát.

A részletek nyilvánosságra kerülése után Donald Trump nyilatkozatban kárhoztatta volt stratégiai főtanácsadóját, majd az elnök ügyvédje az írótól és a kiadótól levélben kérte a könyv forgalmazásának letiltását. Azonban nem járt sikerrel, sőt a Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről című könyvet a tervezettnél is előbb dobják piacra, már péntektől kapható a boltokban, és elég gyorsan az Amazon sikerlistájának élére tört.

Donald Trump
könyv

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.