Ugrás a tartalomra

Idén is lesznek üdülési utalványok

2018.01.05
14:06
2024.03.19
08:38
Forrás
Pannon RTV
Idén is támogatja a kormány a szerbiai turizmus fejlesztését. 80.000 üdülési utalványt osztanak ki, amire 400 millió dinárt fordítanak - jelentette be Rasim Ljajić turisztikai miniszter.

A szerbiai turizmus fellendítésére idén is nagy hangsúlyt fektet a kormány. Az utazni vágyóknak 2018-ban is lehetőségük van igénybe venni azokat az utalványokat, amelyeket felhasználhatnak szállásfoglaláskor. Ennek összege maximum 5 ezer dinár lehet. A legtöbben már hallottak a lehetőségről, de nem vették igénybe. A szerbiai kirándulások azonban közkedveltek.

Dudás Zita: „Amikor itt Vajdaságban vagyunk, akkor általában a Duna-partra utazunk, Bezdánba. Ott szoktunk eltölteni néhány napot, illetve Magyarkanizsára, a Tisza-parta, nagyon szeretjük a folyókat.”

Nedeljka Dulić: „Hallottam már róla, de még nem használtam. A barátnőm igénybe vette, Vrnjačka Banján vagy valahol arra Szerbiában üdült.”

Egyre népszerűbb a wellnessturizmus, főként a hegyvidéken. Vajdaságban pedig egyre közkedveltebb a falusi turizmus - mondja Tóth Borisz utazásszervező: „Szerémségben nagyon jó ökoturisztikai szálláshelyek vannak, amelyek a tanyavilágot lendítik fel, és természetesen ott a Tarcal-hegység, a borkultúra, a régi, ódon, középkori kolostorok.

Az érdeklődőknek legalább öt napot kell üdülniük ahhoz, hogy igénybe vehessék az utazási támogatást. Mindenki igényelhet utalványt, kivéve a 60 ezer dinárnál magasabb fizetésű személyek. „Ismét ösztönözzük azokat az utazási irodákat Szerbiában, amelyek szervezetten hoznak az országba külföldi turistákat. 2017-ben mintegy 91.000 utalványt osztottunk ki, és ha igény mutatkozik rá, akkor idén is készen állunk eszközöket biztosítani további utalványokra, a külföldi turistákat idevonzó utazási irodák támogatására pedig összesen 50 millió dinárt szánunk.” - nyilatkozta Rasim Ljajić szerbiai turisztikai miniszter.

Az említett utalványokat kizárólag Szerbiában lehet felhasználni. A kedvezménnyel kapcsolatos információkról a www.mojasrbija.rs oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Szerbia
üdülési utalvány
Rasim Ljajić
turizmus

Most

13:35, Frissítve: 13:43

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát a választások után is folytatná.
11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.