Ugrás a tartalomra

Első alkalommal látogathattak futballmeccset a szaúdi nők

2018.01.13
23:48
2024.03.19
08:50
Forrás
Euronews
A stadionok megnyitása előttük a modernizációs program része, mint ahogy társadalmi reform az is, hogy júniustól autót is vezethetnek nők Szaúd-Arábiában.

A történelmi sportesemény az al-Ahli és az al-Batin bajnoki mérkőzése volt a dzsiddai Abdalláh Király Stadionban. 

A nők férjeikkel és gyerekeikkel, családi jeggyel mehettek be a stadionba, amit sokan úgy örökítettek meg, hogy a kabalafigurákkal fotózkodtak, a férfiak pedig emlékfalakra írták fel velük lévő családtagjaik nevét.

Szaúd-Arábiában hamarosan már a rijádi és a dammámi stadionba is behetnek majd a nők futballmeccset nézni. A stadionok megnyitása előttük a modernizációs program része, mint ahogy ugyancsak társadalmi reform, hogy júniustól autót is vezethetnek nők Szaúd-Arábiában. Ennek jegyében Dzsiddában egy autószalonban is vásárolhatnak, amelynek személyzete is nőkből áll.

Szaúd-Arábia
nők
futballmeccs
autószalon

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.