Ugrás a tartalomra

Megérkezett Belgrádba a japán miniszterelnök

2018.01.15
18:45
2018.01.15
19:56
Forrás
Pannon RTV
A koradélutáni órákban érkezett Abe Sindzó gépe a belgrádi Nikola Tesla repülőtérre. A japán miniszterelnököt európai körútjának szerbiai állomásán Aleksandar Vučić köztársasági elnök látja vendégül.

Sűrű hóesésben landolt a japán miniszterelnök gépe Belgrádban. Abe Sindzót és a japán delegációt a kellemetlen időjárás ellenére többek között Ana Brnabić szerb kormányfő és Ivica Dačić várta a gép lépcsőjénél.

Szerbia egyike annak a hat országnak, amelyet érint a japán miniszterelnök európai körútja, viszont az egyetlen olyan, amely nem tagja az Európai Uniónak. Az elmúlt három évtizedben nem járt ilyen magas szintű japán vezető Szerbiában. A két napos látogatás során a ceremoniális rendezvények mellett a két küldöttség találkozóin Sindzó, Brnabić és Vučić is részt vesz.

Abe Sindzó küldöttségében 16 japán üzletember is helyet kapott. Aleksandar Vučić a két ország képviselőinek plenáris ülésén megköszönte a japán miniszterelnök erőfeszítéseit, amellyel Szerbia európai integrációs törekvéseit segíti.

Aleksandar Vučić, köztársasági elnök, Szerbia: „Azt szeretnénk, és biztos vagyok benne, Abe miniszterelnök úr is beszélt erről, hogy részei legyünk az Abenomics-nek, ahogy azt a világ minden táján szokás nevezni. Szerbiában egy lojális, korrekt és őszinte partnert találnak majd.”

Szerbia az Európai Unió tagja kíván lenni, emellett folyamatosan újabbnál újabb célokat tűz ki maga elé, ezek közé tartozik például a gazdaság erősítése - fogalmazott Ana Brnabić szerb miniszterelnök. A cél elérése érdekében szeretnék megtanulni Japántól az üzleti etika és a hatékony irányítás fortélyait - tette hozzá.

Ana Brnabić, miniszterelnök, Szerbia: „Ezekkel a kihívásokkal előttünk szeretnénk Japántól tanulni, mert a XXI. század gazdasága a digitalizáción, az oktatásügyön és a kreativitáson alapszik, pontosan azokon a szegmenseken, amelyekről a legtöbbet éppen Japántól tanulhatunk.”

Abe Sindzó az együttműködés mellett az Észak-Korea jelentette veszélyre is figyelmeztette a küldöttség képviselőit.

Abe Sindzó, miniszterelnök, Japán: „Észak-Korea olyan ballisztikus rakétákat lőtt ki, amelyekkel el lehet érni Belgrádot is, ami így nagy veszélyt jelenthet Európa számára is. Szeretnénk határozottan együttműködve reagálni az Észak-Koreával kapcsolatos problémákra és más nemzetközi problémákra is.”

A Szerb Gazdasági Kamara korábban már végzett felmérést arról, hogy mely szerbiai termékek lehetnek versenyképesek a felkelő nap országában. Főleg a mezőgazdaság területén. A gazdasági együttműködés mellett a két ország közötti kapcsolatok várhatóan más területeken is erősödnek.

Abe Sindzó
Belgrád
Ana Brnabić

Most

12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.