Ugrás a tartalomra

Egymillió euró értékű kokaint foglaltak le Görögországban

2018.03.21
13:10
Forrás
B92
A szerbiai és a görögországi rendőrség, valamint az amerikai drogellenes ügynökség közös akciójának keretében több szerbiai állampolgárt tartóztattak le Görögországban.

A szerb Belügyminisztérium közölte, egymillió euró értékű kokaint találtak náluk. A közlemény szerint az akcióban 23 kilogramm igen tiszta kokaint foglaltak le. Az akciót két nappal ezelőtt hajtották végre, az északnyugati Préveza városban, és összesen öt személyt, négy külföldi és egy görög állampolgárt tartóztattak le, akik 47 és 57 év közöttiek. A kábítószert egy vállalat raktárában találták meg, de a közelben két házat is átkutattak. A drog mellett mintegy 5.000 euró készpénzt, kilenc mobiltelefont, egy precíziós mérleget és több száz műanyag zacskót is találtak. A gyanúsítottakat a helyi bíróság elé állítják kábítószer-kereskedelem és szervezett bűnözés miatt.

kokain
Görögország

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.